Na, itt kell nagyon vigyázni, mert ezek a versenyzők futnak aztán a legjobban …http://www.turistamagazin.com/

MEGÉRKEZÉS A MONT BLANC LÁBÁHOZ  ÉS EGYÉB MŰHELYTITKOK
MEGÉRKEZÜNK CHAMONIXBA , AHOL SZÉPEN LASSAN BEILLESZKEDÜNK A HEGYEK VILÁGÁBA. FELVESSZÜK A „MŰHELY SZAGOT”, RAJTSZÁMOT, ÉS PÁR DECI VÉR VESZTESÉGE MELLETT IS VIDÁMAN SZTORIZGATUNK. EZEK MÁR AZ UTOLSÓ ELŐTTI LÉPÉSEK A NAGY VERSENY ELŐTT.

 

A kiutazás zökkenőmentesre sikerült. Pár óra és Budapest fülledt meleg levegőjét a kissé oxigénhiányos, de már jóval hűvösebb Chamonixra cseréltem. Egy baráti fuvar és máris Monroc-ban a szállásunkon vagyok. Az utazás sokszor problémás és fárasztó egységét sikerült most könnyűvé varázsolni. Este még hivatalosak vagyunk egy grill partyra, ahol a világ legjobb hosszútávú terepfutói randevúznak. Jó kis party, de itt főleg az idősebb, tapasztaltabb generáció van jelen. Rengeteg az ismerős. Megy a sztorizgatás, régi versenyek emlékezetes pillanatai elevenednek fel. Szinte mindenkivel váltok pár szót, sőt még az Ultratrail TV-nek is adok egy riportot. Hazafelé menet pedig Iker Carreraval futok össze egy kis eszmecserére. Puhatolózunk egymás, sőt a másik által ismert ellenfelek hogyléte felől. A legáltalánosabb ilyenkor, hogy mindenki jól van, mindenki erős és harcra kész. Persze van a „terelő „ forma kinyilvánítás is, amikor azt mondjuk, hogy itt meg ott fáj és még az is csoda, ha a versenyen egyáltalán futni bírunk. Na, itt kell nagyon vigyázni, mert ezek a versenyzők futnak aztán a legjobban …
Szerdán meglátogattuk az expót, ahol szintén rengeteg ismerőssel lehet találkozni. Érezhetően beérik az a tíz év, amit a terep hosszútávfutás világában eltöltöttem. Délután az előre megadott időpont szerint doppingvizsgálat, majd magamhoz veszem a rajtszámomat is (4). Chip itt chip ott, szinte minden ellenőrzött és kimért. Precíz világ ez, rendnek kell lennie. Kell a fegyelem a több, mint 6000 ezer futó esetében.
Közben elromlik az idő, esni kezd és csökken a hőmérséklet. Délutántól több SMS üzenetet is kap minden egyes résztvevő, amiben figyelmeztetik az időjárás váratlan alakulásáról. Ezek a hírek most extrém rossz időjárásról szólnak. Fagy, hideg, eső, hó, köd és akár négy réteg ruházat szükségességét is feltételezik. Ilyenkor nem tehet mást az ember, csak reménykedik, majd bőségesen bevacsorázik, aztán bebújik a meleg ágyikóba és nem gondol semmire… Na, én is pont így tettem.
Másnap reggel (csütörtök) még futok a srácokkal egy „lapos” átmozgató 8 km-et 500 m szinttel. Ez itt az alap, laposabbat tényleg nehéz itt futni. Repül, megy a lában, jól működik a „ gépezet „ . Még a tartós esők előtt visszaérek a házhoz. A hőmérséklet 10 fok itt 1300 méteren , de feljebb már mindent felhő és köd borít. A völgyben lévő házak kéményeiből füstcsíkok kígyóznak elő. Az érkező ősz lehelete simít végig az arcomon. Elmerengek a „valaminek vége” gondolatsoron. Aztán már átadom magam „akkor, most valami elkezdődik” érzésének. Még pár perc és mosolyogva, feltöltődve a versenyre tökéletesen készen lépek be a házba.
Jöhet, aminek jönnie kell !!!