Immár hét éve annak, hogy  Miskolcon kezdetét vette a Fészekrakó-probléma. Hét éve annak, hogy az MSZP végigasszisztálta az Avas lakótelep tömeges elcigányosítását, melynek eredményeként az új lakóknak köszönhetően 2010-ben valamennyi avasi körzetben meg is nyerték a választásokat. A fészekrakókban rejlő politikai hasznot tehát learatták a romajogvédő szocialisták, a bukást pedig meghagyták azoknak a tisztességes avasi és diósgyőri lakosoknak, akiknek az életét ezzel évekre ellehetetlenítették.

 

Ezek után a törvénytisztelő miskolciak többek között azért szavazták meg a Fidesz kétharmadát, hogy a kormánypárt könnyen elháríthassa a megoldás útjában álló esetleges jogi akadályokat, és a lehető leggyorsabban felszámolja a Fészekrakó-problémát. Ehhez képest ma még mindig csak jövőbeni nagy ívű – és titkos – tervekről hallhatunk, valamint azokról a hatósági ellenőrzésekről, melyek eredményeként a fészekrakók egy része az Avast elhagyja ugyan, de a várost már esze ágában sincs. Vagyis két év alatt a Fidesz nem megoldotta a Fészekrakó-problémát, hanem szétszórta azt Miskolc különböző pontjaira a Győri kaputól Perecesig. A Jobbik a megoldást továbbra is az érintett ingatlanok önkormányzati kisajátításában és olyan szigorú rendvédelmi intézkedésekben látja, melyek eredményeként a fészekrakók vagy megszokják a Jobbik által elvárt rendet, vagy megszöknek innen. A szocialistákkal ellentétben mi nem fogjuk őket marasztalni Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője