Kassán, már ittasan összeveszett  kislányának apjával, ezután ült kocsiba az a szlovák nő, aki kedden négy ember halálával járó közlekedési balesetet okozott az M3-as autóályán – írja a Blikk egy szlovák lapra hivatkozva.

 

A kedd hajnali baleset előestéjén Eva Varholíková Rezesová ittasan érkezett volt párjához, kislányának apjához, Erik Fischerhez, akivel vitába keveredett, majd kiborulva ámokfutásba kezdett; elsőként a szomszéd kapuját döntötte ki – írja a Novy Cas című szlovák lapra hivatkozva a Blikk pénteki száma. A szlovák rendőrségnek ugyanakkor Fischer azt vallotta, hogy nem vette észre a nőn, hogy ittas lenne, de felhívta a nő családját, hogy figyelmeztesse őket, zaklatott állapotban távozott tőle. A lap szerint a nő jelenlegi párja, Lukás Trnovsky autóba vágta magát, hogy utolérje a nőt, de ez nem sikerült.