A legfrissebb hírek szerint Eva Varholíková-Rezešovának egyre több aggódnivalója van

A legfrissebb hírek szerint Eva Varholíková-Rezešovának egyre több aggódnivalója van az immár négy halottat okozó karambolja után (csütörtökön érkezett a hír, hogy a baleset negyedik áldozata is belehalt égési sérülésébe). Az MTI szerint ugyanis ópiátszármazékokat is találtak a szervezetében az 1,5 ezreléknyi alkohol mellett (ami közepes ittasságnak felel meg). A nő ügyvédje, Tóth M. Gábor korábban még tagadta a drogfogyasztást, és nem akart nyilatkozni róla, mennyi alkohol volt védence szervezetében. Annyit elmondott, hogy fellebbeztek az előzetes letartóztatás ellen.

 

Kedd hajnalban a Varholíková-Rezešová által vezetett BMW X5-ös terepjáró az M3-as autópálya 44. km-énél ütközött neki hátulról a magyar rendszámú Fiat Puntónak. Mindkét autó felborult, a Fiat kigyulladt, a benne utazó négy karácsondi emberből hárman a helyszínen szörnyet haltak, egyikük azonban kimászott a roncsból. Őt súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak a Honvédkórházba, ahol csütörtökön elhunyt. A BMW-t vezető nő könnyű sérülésekkel megúszta. Sokkos állapota miatt már nem tudott segíteni a Fiat utasain. A nőt a rendőrök a helyszínen megszondáztatták, majd őrizetbe vették.  velevet.hu