Most kell családi házat venni

Sok esetben kedvezőbb lehe t családi házat vásárolni, mint sajátot építeni, amennyiben az ember nem ragaszkodik a „személyre szabott” ingatlanhoz. Mindez a családi házak jelenlegi túlkínálata és az alacsony árszint, illetve a folyamatosan emelkedő építési költségek következménye – derül ki az OTP friss elemzéséből.
Az árak esése egyes esetekben a 30-40 százalékot is elérte, állítja Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Szerinte mindez annak köszönhető, hogy a 2000-es évek első felének lakáspiaci robbanása alatt jelentősen megnőtt az építkezések száma. Ekeket jórészt hitelből fedeztek a tulajdonosok. Az elmúlt években tapasztalt árfolyamváltozás azonban sokukat sodor tarthatatlan helyzetbe, emiatt egyre többen döntenek a ház értékesítése mellett, hogy kisebb lakásba költözzenek.
„Érezhető olyan trend is, hogy azok az agglomerációba költözött családok, akik valamiért csalódtak a »vidékiesebb« életben, visszaköltöznének a városba, ami szintén nagyszámú eladó ház megjelenését eredményezte a piacon” – olvasható a közleményben.
„Az elmúlt 6 évben a KSH adatai szerint több mint 26 százalékkal nőttek a lakásépítési költségek – azaz a munkaerő és az építőanyagok összköltségei” – idézi a bank elemzése Fischl Ákost, az OTP Jelzálogbank főosztályvezetőjét. Szerinte nagy átlagban elmondható, hogy jelenleg egy átlagos ház építési költsége a fővárosban és annak szűk környezetében nagyságrendileg megegyezik azzal az árral, amennyiért egy hasonló használt ingatlant meg lehet vásárolni, ehhez azonban hozzáadódik még az építkezéshez szükséges telek ára is.
„Míg 2008-ban a lakóingatlan-piaci tranzakciók 40 százalékát tették ki a családi házak, addig tavaly az időközben visszaesett piacon belül is csupán 25 százalékra rúgott az arányuk az eladásokon belül” – állítja Kosztolánczy.
Az OTP Értéktérkép adatai szerint 2011-ben 14,4 millió forintba került átlagosan egy családi ház Magyarországon, míg 2008-ban 13 millió forint volt az eladott családi házak átlagára. Az adatok szerint a legolcsóbban Nógrád megyében lehetett 2011-ben házat vásárolni, itt 5,9 millió forint volt az ilyen típusú ingatlanok átlagos értéke, a legtöbbe pedig a fővárosban kerültek a családi házak. Budapesten 30,4 millió forint volt az átlagár.