Az előzetes letartóztatás mellett döntött a bíróság annak a szlovák milliomosnőnek az ügyében, aki hétfőn, BMW terepjárójával ittasan okozott autóbalesetet az M3-as autópályán. Eva Varholíková Rezešová hátulról  hajtott bele az előtte haladó Fiat Puntóba, ami az ütközés után kigyulladt, a benne utazók közül hárman bennégtek a roncsban, az egyetlen túlélő, V.-né Éva pedig súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel került kórházba. A Velvet helyszíni tudósítója szerint Alexander Rezeš 35 éves lányát bilincsben hozták ki a teremből. A Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Kállai Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a bíróság a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye miatt döntött az előzetes letartóztatás elrendelése mellett, miután elutasította az óvadékra és a házi őrizetre vonatkozó védői indítványt. A kényszerintézkedés harminc napra szól.

 

A végzés meghozatala után ügyvédje, Tóth M. Gábor sajtótájékoztatót tartott, amin elmondta, hogy az óvadék ellenében történő szabadlábon védekezésre nincs esély, a bíróság szerint ugyanis az ügy tárgyi súlya olyan nagy, hogy nincs esély az enyhébb intézkedésre, mindenesetre fellebbeztek az előzetes ellen. Tóth M. Gábor megerősítette, hogy – egyébként büntetlen előéletű – ügyfele továbbra sem tett vallomást. velvet.hu