Bréking. Elhunyt a Földes gimnázium nevének megváltoztatásáért küzdő  Várhegyi Zoltán orvos

„Mély fájdalommal és őszinte részvéttel tudatjuk, hogy 2012. augusztus 10-én 73 éves korában elhunyt Várhegyi Zoltán, nagyhírű miskolci ideggyógyász és idegsebész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház nyugalmazott főorvosa” – a nemrégiben Díszpolgári címet elnyert Várhegyi Zoltántól Kriza Ákos polgármester búcsúzik.

 

„Várhegyi Zoltán életére úgy tekintünk, mint mérföldkő, mint példa előttünk és a jövő nemzedéke előtt. Hiszen példát mutatott munkából, szeretetből, őszinteségből, gondoskodásból, igazságból” – áll Kriza Ákos polgármester búcsúlevelében.

 

 

„56-os forradalmárként, családapaként, orvosként, közéleti szereplőként úgy élt közöttünk és velünk, hogy közben a maga csendességében volt nagyszerű ember. Szakmai tudását Pro Sanitate kitüntetéssel ismerték el, kreativitását pedig számos orvostechnikai újítás dicséri.

Közéleti tevékenységére a csendes, meg nem alkuvó, határozott cselekvés volt mindig is a jellemző. A személyes példamutatás volt életének fő mozgatórugója. Az 1956-os forradalom és szabadságharc miskolci eseményeibe gimnazista diákként kapcsolódott be. Az 1956 októberétől az érettségiig megélt közös élmények egy életre meghatározták közéleti szerepvállalásának célját és irányultságát.”

Visszaemlékezéseiben így írt az 56-os miskolci eseményekről: „A diákság között senki nem volt, aki félt volna bármitől is. Úgy tekintettük magunkat, mint a 48-as forradalmi ifjúság utódait. Akkor, azokban a napokban mi mindannyian úgy éreztük, hogy bármikor képesek lettünk volna az életünket adni hazánkért. Ha valaki átélte ezt az érzést, lélekben gazdagnak mondhatja magát, a legnagyobb kitüntetésnek, amit magyar ember kaphat.”

„Dr. Várhegyi Zoltánt soha, semmi nem változtatta meg – folytatódik Kriza Ákos polgármester búcsúlevele. – „Ő mindig tettekkel bizonyította, hogy amiért dolgozott, amiben hitt, a legfontosabb a számára. Ezért hozta létre a Széchenyi ’56 Emlékbizottságot, és ezért küzdött élete utolsó évében is azért, hogy amit két évtizeddel ezelőtt a bizottság tagjai célul tűztek maguk elé, elérhessék: az 1956-os forradalom szellemiségét, értékeit és eredményeit megértetni és örökül hagyni.

Dr. Várhegyi Zoltánnak Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése alig három hónappal ezelőtt, május 11-én adományozott Díszpolgári címet, melyet ő maga nem saját érdemeinek jutalmaként élt meg, sokkal inkább érezte úgy, hogy az a közösség érdemelte ki, aki őt vezette élete útján.

Fájó szívvel búcsúzunk Zoli bácsitól, s csak remélni tudjuk, hogy egyszer akár egy kicsit is hasonlíthatunk majd hozzá. Isten áldja életét, és emelje őt most magához, ahogy életében ő is a Mindenhatót emelte szíve fölé.”

Kriza Ákos minap.hu