A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtja  a parlamentnek a fémtörvény szigorítását – írja a Magyar Nemzet. A kábellopások az utóbbi években csak a BKV-nál félmilliárd forintot is meghaladó kárt okoztak, ennek kapcsán Pócs János, fideszes képviselő a lapnak leszögezte: a „színesfémbiznisz” terén is rendet kell teremteni. 
Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009-es jogszabály módosítása a büntetési tételek közelmúltban elfogadott emelésén túl a tolvajok és az illegális felvásárlók értékesítési lehetőségét is megszünteti – mondta a Magyar Nemzetnek a kormánypárti politikus.
Pócs János kifejtette: a szakemberek és az általa javasoltak szerint az ilyen bűncselekményeket állami monopóliummal lehet megfékezni, tehát a felvásárlók munkáltatójának az államnak kell lennie. A felvásárlótelepek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendőrség belső informatikai rendszerével összeköttetésben kell, hogy működjenek, és az átvétel alapja az eredeti állag szerinti leadás kell legyen – ismertette.
Az új törvény nem engedné, hogy a fémet „megváltoztassák”, a kábelt feldarabolják, a bronzszobrot beolvasszák és hulladékként adják be – olvasható a Magyar Nemzetben.