Ügyes. Szegedi Csanád visszavonul a belpolitikától, de megtartaná havi 4-5 millió forintot hozó   EU-s képviselői állását

Szegedi Csanád a jövőben  kizárólag a Jobbik európai parlamenti képviselőjeként folytatja a munkáját. Lemond minden, a Jobbikban betöltött funkciójáról Szegedi Csanád, és a jövőben kizárólag európai parlamenti képviselőként folytatja a munkáját – írja az MTI.  

Szegedi Csanád így lemond a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, az ezzel járó országos választmányi küldöttségről, és „mindennemű belpolitikai tevékenységtől visszavonul”.

Szegedi Csanád közleményében úgy fogalmaz: „megannyi, személyem és rajtam keresztül a Jobbik ellen elkövetett rágalomhadjárat arra késztet, hogy meghozzam életem egyik talán legnehezebb döntését”.

Az ellenzéki politikus úgy nyilatkozott: lemondását követően már nem vesz részt a Jobbik országos elnökségének hétfői ülésén, amelyre az elmúlt napok fejleményei miatt beidézték. Szegedi Csanád arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a döntés meghozatala előtt egyeztetett-e Vona Gábor pártelnökkel vagy az elnökség más tagjaival.

Jól keresnek a brüsszeli képviselők

 

Az EP honlapja szerint 2009 júliusától az európai parlamenti képviselők „egyforma fizetést kapnak az új szabályozásnak köszönhetően” – korábban ugyanis a tagországok fizették a képviselőik juttatásait. Így fordulhatott elő például az az aránytalanság, hogy egy olasz képviselő fizetése tizenkétszerese volt bolgár kollégáinak. A tavalyi EP-költségvetés 1,686 milliárd euró volt, melynek 37 százalékát tették ki a személyzeti kiadások.

A képviselők havi bérük mellett számtalan juttatásban részesülnek. Az EP honlapján található információk alapján „az európai parlamenti képviselők havi bruttó fizetése 2011-ben 7 956,87 euró” volt. Ez 300 forintos euróárfolyamon számolva havi 2,387 millió forintot jelent. És ehhez jönnek hozzá a zsíros kis juttatások is: általános költségtérítés (2011-ben havonta 4299 euró), utazási költségek (bizonylat ellenében térítik meg), valamint éves utazási költségtérítés (2011-ben legfeljebb 4243 euró).

Napi 90 ezer forint szállásra és étkezésre

Továbbá ott van még a napidíj is: az Európai Közösség (EK) területén tartott hivatalos üléseken való részvételért 304 eurót, míg az EK területén kívüli ülésekre 152 eurót fizet az unió. Az EP weboldala szerint „a napidíj fedezi a szállás-, étkezési és minden olyan költséget, amely a részvétellel jár”.

Az EP nem fukarkodik a pénzzel akkor sem, amikor a képviselők személyzetéről van szó. Mindenki „hozhatja a saját embereit”, egy kikötés van: közeli rokont nem alkalmazhatnak. Az akkreditált asszisztenseket közvetlenül a parlament foglalkoztatja ideiglenes uniós tisztviselőként, s 2011-ben képviselőnként maximum 21 209 euró volt a keretösszeg, melyből természetesen a képviselők nem részesülhetnek.

Mindezek fényében könnyebb megérteni a brüsszeli felzúdulást amiatt, hogy a magyar kormány egy jogszabállyal 2 millió forintban maximalizálta a magyar jegybank elnöki fizetését a köztisztviselőkével, közalkalmazottakéval, valamint állami cégeknél alkalmazottakéval együtt. Talán a maguk apanázsából indultak ki…