Mokrai kérdez és állít. Miskolcpont.hu

Egy végrehajtás alatt álló  gyöngyösi cég készítette, de egy budapesti cég működteti a miskolciak összefogására építő kedvezménykártya-rendszer internetes honlapját, a miskolcpont.hu-t – állítják a szocialisták.

 

Dr. Mokrai Mihály önkormányzati képviselő szerdán Miskolcon elmondta: a totális káosz és hozzá nem értés jellemzi ezt az ügyet is. Az egész azzal kezdődött, hogy az önkormányzat döntött a Miskolcpont kedvezménykártya-rendszer felállításáról, csak éppen a rendszert népszerűsítő internetes honlap domain-nevének regisztrálásáról feledkeztek meg a kiépítéssel megbízott emberek. Megtette viszont ezt helyettük más. A szemfüles cég ellen úgy szeretett volna fellépni a városvezetés, hogy engedélykötelessé tette volna a Miskolc szó használatát az internetes webcímekben: az ötlet viszont teljes jogi nonszensz, az országos hírű botrány miatt vissza is vonták az erről szóló előterjesztést.

Kénytelenek voltak tehát „kerülőúton” megvásárolni a miskolcpont.hu címet, természetesen az adófizetők pénzéből. A honlap dizájnjának kialakítását ezt követően egy végrehajtás alatt álló gyöngyösi cégre, a honlap üzemeltetését pedig a budapesti Intronet Kft.-re bízták, annak ellenére, hogy mind a honlapkészítés, mind az -üzemeltés területén tucatnyi cég működik Miskolcon. eszakonline.hu