Lakottan, az ott élő emberekkel  együtt kívánja értékesíteni a város legnagyobb nyomortelepének tartott Szondi-telep egyik felét a miskolci önkormányzat. Az ilyen telepek felszámolása eddig úgy zajlott, hogy a megszüntetésre kijelölt kolóniák lakóit elköltöztették, a megüresedett házakat lebontották, majd az üres telket hirdették meg. Miskolcon most megfordították ezt a folyamatot. A vevő a düledező, térdig szemétben álló teleppel együtt – egy sajátos árukapcsolás részeként – megkapja a lakókat is.

 

 

Maga az ingatlan a városközponttól alig két buszmegállónyira esik, és közvetlenül a 3-as főút mentén található. Egyik oldalán autószalon, szálloda és irodaház áll a szomszédban, hátulról buszgarázs és villamosremíz határolja. Övezeti besorolása alapján kereskedelmi létesítmény vagy szórakoztatóközpont épülhet ide. Az ingatlankezelő nyilvántartása szerint, ha ez egy üres építési telek lenne, a főút felőli oldalon húszezer forintot, hátul tízezer forintot érne minden egyes négyzetmétere. A szóban forgó ingatlan nagysága csaknem 15 ezer négyzetméter. Értéke elvileg elérhetné a 250-300 millió forintot is – ha nem állna rajta körülbelül hatvan komfort nélküli ház. Kétszázötven-háromszáz, a nincstelenség és a szegénység határán vegetáló ember otthona.

Csorba Miklós és felesége semmit sem tud a telepfelszámolásról
Munkanélküliek, rokkantnyugdíjasok, kisgyermekes családok és magányos öregek élnek itt. A 3-as főúton elsuhanó vagy a piros lámpánál összetorlódó autók utasai mindennapi életükből csupán néhány elkapott pillanatot látnak, de sokszor az is elég. Kóbor kutyák kutatnak a szemétben, lavórnyi szutykos vizet zúdítanak a ház elé az ajtón kilépő asszonyok, a sarkon kábelek műanyag borítását égetik gyűrött arcú férfiak. Mindez történik körülbelül félúton a Búza tér és a Metro áruház között.

A telep felszámolását évekkel ezelőtt megkezdte a város. A boldogulásukért tenni kívánó, esetleg magasabb rezsiköltséget vállalni képes családok egy részét igényesebben kialakított lakásokba költöztették. A folyamat azonban lassan halad, a megüresedő házrészekben pedig előbb-utóbb új lakók – önkényes lakásfoglalók – bukkannak fel. Az utóbbi években ezért a kiürült lakásokat már az ingatlankezelő munkásai teszik lakhatatlanná. Kibontják a nyílászárókat, leszedik a cserepeket és szabályos, téglalap alakú lyukat vágnak a mennyezeten is.

 

Az önkormányzat tulajdonában álló hatezer lakás fenntartásáról gondoskodó Miskolci Ingatlankezelő (MIK) Rt. tavaly több napilapban meghirdette a Szondi-telep egy kisebb részének eladását. Lakottan, a jelenlegi állapotában – 102 millió forintos áron. A felhívásra egyetlen ajánlat érkezett. Helybeli befektetők tízmillió forint plusz áfa árat kínáltak a területért. Emellett vállalták az ott élő emberek kulturált körülmények közötti elhelyezését, a bontás és a tereprendezés költségeit, valamint a terület átminősítésével járó költségeket.

A tárgyalások megkezdődtek, a miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött hallgatta meg a befektető képviselőjét, a végső döntést pedig későbbre halasztotta.

– Ez egy példa nélkül álló kísérlet – mondja Halmai Gyula, a MIK Rt. igazgatója. – Miskolcon ezer komfort nélküli bérlakás van, ezek egy része 50-60 lakásból álló kolóniát alkot, amelyek egyfajta nyomortelepként jelennek meg a városban. Felszámolásuk, rehabilitációjuk lassan halad, akár évtizedekig is elhúzódhat, mire a folyamat végére érünk. Az idén ötven új, a mai igényeknek megfelelő bérlakást sikerült létesíteni, ahová a boldogulásukért tenni is kívánó, illetve a magasabb rezsiköltséget vállalni tudó lakókat költöztetjük Egyelőre kérdéses, hogy a következő években is ilyen ütemben tudunk-e fejleszteni. Ezért fontos, hogy a jelenlegi kísérlet sikerüljön. Úgy gondolom, a város nem fizet nagy árat, ha lemond a százmilliós bevételről, de a kolónia felszámolása sikeres lesz, és az onnan elköltöző lakókról nem nekünk kell gondoskodni a jövőben. Egyelőre azonban csupán a szerződésbe beépítendő garanciákról tárgyalunk és az ott élők igényeit próbáljuk összesíteni.

A Szondi-telepen uralkodó viszonyokra jellemző, hogy a különböző hivatali kimutatások még abban sem egységesek, pontosan hány lakás mennyi lakójáról van szó. Van, aki 58, van, aki 63 lakásról beszél, az ott élő népesség nagyságát pedig 280-350 fő között határozzák meg. Az eltérést részben az magyarázhatja, hogy akadnak, akik évtizedek óta úgy élnek a telepen, hogy soha, semmilyen papírt nem írtak alá, viszont már a gyerekeik gyerekei is oda születtek. Bonyolítja a helyzetet, hogy egy-két önkényes lakásfoglaló ellen különböző stádiumba jutott jogi eljárások zajlanak. A MIK Rt. négy-öt olyan bérlőről is tud, aki albérlőknek adta tovább otthonát. Pontos adatok egyelőre nincsenek, ezért a telepen élők összeírását tervezi a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat.

– Félünk egy kicsit attól, hogy a Szondi-telepről elköltöző szegények egy éven belül itt állnak majd sorba az ajtó előtt valami szükségmegoldásért könyörögve – mondja Váradi Gábor, a kisebbségi önkormányzat elnöke. – Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a nyomortelepeket fel kell számolni, hiszen a mostani állapot sem az ott élőknek, sem a városnak nem jó. Mégis nyugodtabbak lennénk, ha az önkormányzat adna másik bérlakást a megszűnő bérlakások helyett, és nem a befektetőre lenne bízva, hová helyezi el az embereket. Ezért a kisebbségi önkormányzat három lakó, valamint a Horváth Aladár vezette roma polgárjogi központ bevonásával bizottságot hozott létre a Szondi-telepről elköltözők érdekeinek védelmére. Azt szeretnénk elérni, hogy az önkormányzat legalább egy éven keresztül kísérje figyelemmel, hogy az innen elköltöző emberek a huszonegyedik századnak megfelelő elhelyezést kapjanak.

A Szondi-telep a becslések szerint ezer-ezerkétszáz embernek adhat otthont. (Az önkormányzat jelenleg nem az egész telepet, hanem csupán annak déli szegletét, a József Attila utca által határolt részét kívánja értékesíteni.) A 28-40 négyzetméteres lakások bérleti díja 2005-ben is csupán 801 forint havonta. Víz ugyan nincs a házakban, de minden sarkon áll egy közkút, ami ingyenes. A szemétszállításért viszont fizetni kell, ami ezerötszáz forintra emeli a város által számlázott rezsiköltséget.

A MIK Rt. nyilvántartása szerint a telepen élők az idén januártól szeptember 30-ig egymillió 358 ezer forinttal maradtak adósok, és mindössze 527 ezer forintot fizettek meg. Van, aki évek óta egyetlen forintot sem fizet.

A bejáratok elé épített düledező fa-bódék vagy másfél méternyi kiskertet határoló kerítések nyomják össze a házak közötti utcákat a Szondi-telepen. Minden sarkon ágakat fűrészelnek, fát hasogatnak. Ahol van kerítés, a túloldalról nagy testű kutya figyeli a járókelőket.

– Már megint verekedtél Rexi, az anyád ne sirasson! – vakarja meg a német juhász megszaggatott fülét Roppantó László, az ötös számú utca tizenhatos lakásának bérlője. A kutya vinynyogva jelzi, hogy fáj, ha a hátát érintik, halk szűköléssel befekszik a szobai asztal alá.

– Mindig verekszik valamelyik döggel, ha kimegy éjszaka – int a férfi. – A múlt héten itt is volt egy kis bunyó, de már nem látszik a nyoma, felszáradt a vértócsa. Oda fektettem az ürgét, szembe a palánk alá. Mert bokszoló voltam valamikor, de birkóztam is. Egy időben én voltam a kidobóember a Krigli bárban.

Kiderül, hogy a konfliktust egy, a múlt héten kihúzott elektromos vezeték okozta. Roppantó László szerint a környező házak közül jó esetben is csak minden másodiknak van villanyórája, de az áram különböző utakon azért eljut valamennyi lakásba. Mint a pók hálója, úgy szövik keresztül-kasul az illegális vezetékek a Szondi-telep házait.

– Itt kötötték össze a drótot a tetőnél – folytatja a férfi. – Puff, durrant egyet a tévé, azóta se kép, se hang. Nagyon jó tévé volt. Átmentem, bevertem kettőt az illetőnek, de visszajöttek hatan, akkor én is megkaptam a magamét. Azóta csak rádiót hallgatok.

Roppantó László hajnali négykor kel, felsöpör a fabolt előtti járdán, és ha nem siet munkába, vesz egy féldecis üveg pálinkát egy olcsó sörrel. Ha munkanapja van, a köztisztasági társasághoz iparkodik, ahol az egyik kukáskocsin dolgozik. Szállító rakodó – áll a fényképes igazolványán.

Az ötvenes éveit taposó férfi valamikor hegesztőként dolgozott. Feleségétől huszonkét éve vált el, gyermekeiről csak annyit tud, hogy a lánya valahol külföldön él, fia meg talán Kecskeméten sofőr. Gyűrött szélű képeket húz elő a szekrényből. Gyerekek korcsolyáznak a befagyott Sajón, vállalati tűzoltóversenyen parádézik egy boldogabb időben, egy rokon temetésén állnak a sír fölött. Ott tartja az egész korábbi életét tíz színes papírlapon a kezében. Három perc alatt ér a végére, míg meséli.

Lévai Dezsőné a nyolcas utca tizen-négyes lakásában káposztát főz. Minden másnap gyújtja be a tűzhelyet, és úgy adagolja az ételt, hogy ne legyen se sok, se kevés. Éva asszony a Szondi-telepen nőtt fel, itt is született. Miközben takarítónőként kapott „kiváló dolgozó” oklevele alatt tesz-vesz, arról mesél, hogy régen tiszta és rendezett volt a környék, virágos kertek övezték a kicsi házakat, ahol tisztviselők, vasutasok és katonák éltek. A fordulópont 1974-ben következett be, akkor a Sajó elöntötte a folyóparti romatelepet, és az otthontalanná vált családokat ide költöztették. A családok után ismerősök, rokonok érkeztek, a régi lakók közül pedig egyre többen mentek el máshová lakni.

– Senki nem tud semmit a telep el-adásáról – mondja a negyvenkét évi gázszerelői munka után az első munkahelyéről nyugdíjba ment Csorba Miklós, aki feleségével egész életében a Szondi-telepen lakott. – Kérdeztük a MIK-nél, megvegyük-e az ötven mázsa szenet egész télre, vagy a jövő hónapban már költöztetnek is minket? Csak a vállukat vonogatták az irodában, ők nem tudják.

– Itt születtem, mindig is itt éltem, nem tudom, milyen lesz máshol lakni – mondja Csorbáné. – Egy legalább ekkora, tiszta, világos lakást szeretnék. Gázpalackot, fát és szenet veszünk, egy télen kifizetünk százezer forintot a fűtésre, még sincs elég meleg, amióta a mögöttünk álló házból elköltöztek, és a falakat kibontották. Egyik éjjel ellopták az ereszcsatornát a fejünk fölül. Halottak napján az üresen álló sarki házban tüzet raktak a gyerekek, olyan sűrű füst szállt ki az ablak helyén, azt hittük ég a telep.

A területet megvásárolni szándékozó befektető egy helyiséget bérelt a Szondi-teleppel szemközti irodaházban, ahol egy alkalmazott kérdőíves felmérést töltet ki az érintett lakókkal. Arra kíváncsiak, készpénzt vagy cserelakást igényelnek-e a költözők, készpénz esetén vállalják-e, hogy öt éven belül nem nyújtanak be szociális bérlakás iránti igényt Miskolcon, van-e díjhátralékuk és azt tudják-e önerőből rendezni, illetve igényt tartanak-e az épületek bontásából származó anyagra.

Dakó József, a befektetők egyike érdeklődésünkre azt mondta: az üzlet sikerét befolyásolja, milyen igényt támasztanak bérleményeikért a lakók. Ígérete szerint a mostaninál jobb körülményeket biztosítanak azoknak, akik nem készpénzt, hanem másik lakást kérnek majd a kiköltözésért cserébe. A befektetők gondoskodnak az évek óta ott élő jogcím nélküli lakók elhelyezéséről is. Végleges ajánlatukat a pontos adatok ismeretében fogalmazzák meg, hiszen egyelőre még azt is csupán becsülni tudják, pontosan hány ember otthonát veszik meg, ha az önkormányzat végül eladja nekik a Szondi-telep alsó részét képező József Attila-telepnek nevezett kolóniát. nol.hu 2005