Rács mögött a sorozat-betörők

Két betörés-sorozat  elkövetői kerültek rendőrkézre az eredményes rendőri munkának köszönhetően Mezőkövesden.
Két sorozatbetörés is történt az elmúlt időszakban a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Most mindkettő végére pontot tettek a rendőrök.
Az egyik esetnél a behatolók több mint tíz zártkertes ingatlanba tettek kárt a Mezőkövesd és Szomolya közötti területen. A hosszan tartó nyomozás eredményesen zárult, ugyanis a nyomozók kitartó munkájának köszönhetően előállításra került négy füzesabonyi és mezőszemerei lakos, akik gyanúsíthatóak a bűncselekmények elkövetésével. előállításukat követően ketten őrizetbe, majd előzetes letartoztatásba kerültek.
A másik történetben három mezőkövesdi családi házba törtek be ismeretlen tettesek, ahonnan többek között arany ékszereket, digitális fényképezőgépet és egyéb értékes tárgyakat tulajdonítottak el. A rendőrök eredményes felderítésének köszönhetően két erdőtelki férfi került látótérbe, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a betörések elkövetésével. Mindkettőjükkel szemben előzetes letartóztatásuk mellett betöréses lopás miatt folyik az eljárás – tájékoztatta a Borsod Online-t Egyedné Novodonszki Éva, a B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda sajtóreferense.
www.boon.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű