Kisgyőri hagyományőrző rendezvényen részt vett Egyesületünk és tiszteletbeli elnökünk Dr Orosz Mihály Zoltán.

 

A rendezvény megítélésünk szerint nagyon jól sikerült. Panaszfelvételi pontunk nagy sikert aratott, melyen a polgárok kinyilvánították, hogy nagyon jó kezdeményezésnek tartják a különböző panaszaiknak a felvételét.

Kinyilvánították még, hogy támogatják azt, hogy a településen lévő áldatlan állapotok (sok lakos a közösséggel fizetteti meg a saját vízfogyasztását, az alapvető higiénia nincs biztosítva azáltal, hogy nincs fürdőszoba, WC, gyermekveszélyeztetés stb) megszüntetésre kerüljenek és azok az önkormányzati illetékes ügyintézők, akik szemet hunynak a törvénysértések észlelésekor és ezzel hivatali kötelezettségüknek nem tesznek eleget felelősségre vonásuk és hivatalból történő elbocsátásuk megtörténjen.

Tájékoztattuk a panaszbejelentőket, érdeklődőket, hogy Miskolcon ezzel kapcsolatos tevékenységünk milyen stádiumban van.

Teljes egyetértés alakult ki a lakosokkal, arról, hogy tevékenységünket addig kell folytatni, ameddig a törvényes állapotok helyre nem állnak és tartósan nem stabilizálódnak.

Hogy a folyamatok megvalósuljanak megalakításra került a „frontharcosok szövetsége” melynek első bázisa Miskolc lesz. Tiszteletbeli elnökünk Dr Orosz Mihály Zoltán minden törvényes segítséget (telefon, ügyvéd, stb) megad erre a célra.

Megjegyzés: „frontharcosok szövetsége” egy országos szervezet első állomása, melyben településenként bázisok kiépítésére kerül majd sor, abból a célból, hogy a törvényi előírások mindenhol érvényre jussanak.

Köszönjük a sajtó széleskörű érdeklődését. Ezzel kapcsolatban mellékeljük a legutóbb Kisgyőrben készült videót:

http://www.youtube.com/watch?v=wYRFJWRE9H8&feature=related

Reméljük, hogy továbbra is korrekt módon fognak beszámolni az együttélési normák betartatását célzó mozgalomról, ami már Érpatakon megvalósult korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra és pártállásra való tekintet nélkül.

Továbbra is kiemelt figyelmet fogunk fordítani a gyermekveszélyeztetésre. Az a szülő aki tudatosan a hatályos törvények ellenére rákényszeríti a gyerekeket az emberalatti környezetre ill. az a köztisztviselő, aki a számára előírt munkaköri intézkedéseket ezzel kapcsolatosan elmulasztja a gyermek fejlődését súlyosan veszélyezteti. Ezzel a gyermek számára maradandó és egész életre kiható károkat okoznak, mind egészségügyileg, mind mentálisan is, és így a kóros következmények (munkaképtelen, egész életében ellátásra szoruló) kialakításának az aktív bűnrészesévé válik.

Mi csak munkából élő, békés és jó szándékú, közös országunkat velünk együtt építő emberekkel vagyunk hajlandók egy közösséget alkotni.

Tisztelettel:

Szemes István Elnök

Települések Megmaradásáért Egyesület

Miskolc

további részletek:

http://www.miskolcmegmaradasaert.eoldal.hu/