Az Országgyűlés előtt van a belügyminiszternek az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvények az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló T/7772. számú törvényjavaslata, amely szélesíti a közrend fenntartásában közreműködő szervek intézkedési jogosítványait. A javaslat a közrend fenntartásban közreműködő szervekre (természetvédelmi őrség, a közterület-felügyelet, a mezőőrség, az erdővédelmi szolgálat, az önkormányzati természetvédelmi őrség, illetve ide sorolandóak a hivatásos vadászok) vonatkozó közös szabályozást teremti meg. Ezzel párhuzamosan azonban lényegesen szélesíti az egyes szervezeteknek a magánszférába való beavatkozás lehetőségét biztosító intézkedési jogosítványait. A teljesség igénye nélkül néhány: bővül a ruházat, a csomag és járművek átkutatásának lehetősége, a javaslat az összes szervezet nevében fellépő személynek megengedné a bilincs, illetve önvédelmi célból a szolgálati kutya alkalmazását.

 

A bevezetni kívánt módosítások növelik az állam lehetőségét a magánszféra szűkítésére és a személyi szabadság korlátozására. A törvényjavaslattal érintett szervezetek többsége a helyi önkormányzatok irányítása alatt működő rendészeti szerv. Önkormányzati szinten ezek politikai célokra való felhasználásának a veszélye nagyobb és ellenőrizhetetlenebb. Ebből következően a kiszolgáltatott, védtelen, jogi alapismeretekkel nem rendelkező személyek könnyen a szélsőséges politikai akarat áldozataivá válhatnak.

Az előterjesztéshez nem kapcsolódik a jogalkotásról szóló törvény által előírt előzetes hatásvizsgálat, amely szakmai alapon igazolná, hogy a szükséges és alkalmas az alapjog-korlátozó kényszerintézkedések alkalmazási körének a bővítése a közbiztonság növeléséhez.

„Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint mind a közbiztonság, mind a bűnmegelőzés olyan elvont társadalmi érték, amely csak kicsi súllyal eshet latba alapjog-korlátozáskor. A TASZ álláspontja szerint a törvényjavaslat egy újabb lépés az önkormányzati rendőrség megteremtése felé” – mondta Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője.