Nemzetrombolás, rablánc, alávaló gazemberség+a nép nem felejt. Napi Gúr

Az MSZP szerint a kormány  az új munka törvénykönyvével újabb „rabláncot” tesz a dolgozó emberekre.
Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke szerint a július 1-jétől hatályos törvénykönyv kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat, csorbítja a munkavállalói jogokat, kizárja, hogy az állami cégeknél a kollektív szerződés kedvezően térjen el a kódex általános szabályaitól, és regionális minimálbér bevezetését is lehetővé teszi, amely elsődlegesen a Kelet-Magyarországon élőket sújthatja.

 

A politikus vasárnapi közleménye szerint az egész „tudatosan kitervelt nemzetrombolás”. „Hiába hazudozik Orbán Viktor és kormánya, hiába igyekeznek meghamisítani az adatokat, az emberek már érzik a bőrükön, saját sorsuk egyre tragikusabbá válásán, hogy a miniszterelnök terve valóban az életük, megélhetésük leépítésére, önbecsülésük, emberi tartásuk összeroppantására tör” – írta.

„Orbán Viktor és kormánya, a kormányzó pártok egytől egyig felelősek ezért az alávaló gazemberségért. Személyesen is, egytől egyig felelni fognak érte 2014-ben. A nép nem felejt” – olvasható Gúr Nándor közleményében, amelyben arra is felhívja a figyelmet: minden adat arról árulkodik, hogy a magyar munkavállalók – ha tehetik – menekülnek az országból és a fiatalok mintegy fele nem akar Magyarországon élni.