A program elején Balog  Zoltán miniszter Csiba Gábor főigazgató főorvos vezetésével bejárta a Csillagpont Kórház épülő új tömbjét, megtekintette a kivitelezés jelenlegi készültségét.

 

A bejárást követően a hagyományosnak mondható forgatókönyv szerint zajlott a Semmelweis ünnep a kórház kultúrtermében. A rendezvényen először a történelmi egyházak képviselőit – Mikolai Vince esperest (római katolikus egyház), Kaulics László főhelynököt (görög katolikus egyház), Szőnyi Tamás esperest (református egyház) és Sándor Frigyes esperest (evangélikus egyház) – Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, Patkó Gyulát, a Miskolci Egyetem rektorát, valamint a megjelent országgyűlési képviselőket, Csöbör Katalint, Nagy Kálmánt, Sebestyén Lászlót és Zsiga Marcellt köszöntötték.

Semmelweis Ignác az egészségügy őse

Nagy Kálmán osztályvezető főorvos elmondta, Semmelweis Ignác önmagában egyesíti az orvosok és az ápolók áldozatkészségét, őse ő a mai egészségügynek.
– Az igazi orvos, az igazi ápoló saját érdekeit mindig a betegek mögé helyezi. Ilyen volt Semmelweis Ignác és ilyenek a mi kórházunk dolgozói is – hangsúlyozta Nagy Kálmán.

Az osztályvezető főorvos párhuzamot vont a Semmelweis Ignác által végzett munka – mely megújította, forradalmasította az egészségügyi ellátást – és a magyar kormány munkája jelenlegi között. Mint mondta, a kormány hazánk megújítására vállalkozott, és ennek első nyomai már az egészségügyben is tetten érhetők, bár tény, hogy a legjelentősebb átalakulás még csak most kezdődik.
– A betegeknek a lehető legmagasabb szintű ellátást próbáljuk nyújtani egy olyan, Európában is egyedülálló úton, melynek során mi nem a magánbiztosítókat részesítettük előnyben, hanem a beteg embereket – mondta Nagy Kálmán.

Betegközpontú egészségügyi megújulás

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte az egészségügy megújítását, mint mondta, ez a legnagyobb szociális ellátórendszere hazánknak, amelynek úgy kell működnie, hogy a beteg a legjobb ellátást kapja.
– Amikor egy beteg segítségért fordul az orvosokhoz, ápolókhoz, mindig fél, önöknek pedig az a feladata, hogy a betegségről alkotott aszimmetrikus képet feloldják, a beteg minél többet megtudjon a betegségéről és lehetőségéről – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A politikus elismerően szólt Semmelweis Ignácról, az egészségügy megreformálásában elért szerepéről, de mint mondta, a nagyságát csak később ismerték fel, kitartása makacssága, és az emberek gyógyításának akarata nélkül nem érhette volna el a célját.
– Minden jelentős változás erős ellenállásba ütközik, és hitem szerint ma is ilyen időket épünk. Újra kell építeni az egész egészségügyi rendszert, de úgy, hogy mindenkivel közös nevezőre tudjunk jutni, az ágazatban dolgozókkal együtt, közösen kell véghez vinni ezt a feladatot – hangsúlyozta Balog Zoltán.

A miniszter méltatta a megyei kórház vezetését és dolgozóit egyaránt. Mint mondta, mikor belép valaki ma az intézmény főbejáratán építkezést lát, valamint olyan embereket, akik értik a munkájukat, hisznek benne.
– Az önök hozzáállása példaértékű. Önök a betegek megmentői, a betegeket helyezik a központba. Hiszem, hogy az egészségügy megújítását sem lehet másként elvégezni csak úgy, ahogy önök a gyógyítást végzik – hangsúlyozta Balog Zoltán. A miniszter szólt arról is, hogy a test mellett a léleknek és a szellemnek egyszerre kell gyógyulnia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban pedig erre módja, lehetősége van a betegeknek, hiszen tudomása szerint sehol az országban nem működik olyan jól a kórházi lelkigondozás (melyben az egyházaknak kiemelkedő szerepe van), mint Miskolcon.

Beszéde végén Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter Semmelweis díjjal ismerte el Csiba Gábor főigazgató főorvos elmúlt években, a kórházért tett munkáját (ez a miniszter által – adható legmagasabb szintű szakmai elismerés).

Csiba Gábor főigazgató főorvos megköszönte az elismerést, mint mondta az elmúlt évben jelentős változások történtek a kórház életében, lezajlott egy intézményi integráció, megtörtént az államosítás és jelenleg is négy jelentős fejlesztési projekten dolgoznak (ebből egyik a Csillagpont), ez tetőzik be a július 1-jével induló új egészségügyi struktúrával. Csiba Gábor megköszönte a kórház minden dolgozójának az eddigi munkát, az elismerő szavakat maga és minden kollégája nevében, mint mondta a jövőben is keményen fognak dolgozni úgy, hogy továbbra is a beteg legyen a központban.  minap.hu