Mindenki ismeri a 11 éves  kisfiút, aki – miután kapott egy puszit egy lánytól – azzal szédíti az osztálytársait, hogy állatias szex volt a vécében.
Ehhez hasonlít a Demokratikus Koalíció A dunaújvárosi szavazás megmutatta, hogy a demokraták összefogása győzelmet hozhat című közleménye, amiben Molnár Csaba azzal henceg, hogy a jelöltjük második lett a demokratikus pártok jelöltjei közül, és ott állnak a parlamenti küszöbön.

 

Elsőre csodálatos sikernek hangzik a párt álomszerű szereplése, azonban a számokat megnézve kiderül: Gyurcsányék már megint csak gyurcsánykodnak.
A 7-es számú egyéni választókerületben a 4028 választásra jogosult szavazópolgár a hét jelöltre 835 érvényes szavazatot adott le, ez 20,73 százalékos részvételt jelentett. A legtöbb szavazatot, 295-öt Nagy Zoltánné kapta. Magyar András (MSZP) 283, Kozma Erzsébet (független) 110, Csóka Bernát (Jobbik) 56, Czuczor Zsolt (Demokratikus Koalíció) 41, Szilágyi Miklós (független) 36, míg Gergely Ákos (LMP) 14 szavazatot kapott.
A hatalmas támogatottságot tehát azt mutatja, hogy nem elég, hogy Czuczor Zsoltot a Fidesz, az MSZP, egy független jelölt és a Jobbik is megelőzte, de a választásra jogosultak alig több mint 1 százaléka állt ki a DK jelöltje mellett, ha pedig csak azokat vesszük, akik el is mentek szavazni, még akkor is csak 4,91 százalékot értek el.
Az igaz, hogy az MSZP jelöltje csak 12 szavazattal kapott kevesebbet a fideszes Nagy Zoltánnénál, és a DK-val együtt több szavazatot szereztek volna, de a szocialisták 283 szavazatával villogni, miközben a DK-nak csak 41 jutott, na hát az igazi gyurcsányi kommunikáció, főleg, hogy a DK öt hónapja otthagyta az MSZP-t.