A legfőbb ügyészség átküldte az iratanyogot  a megyei főkapitányságra. Bács-Kiskunban az ügyészség nyomoz.
Már a Borsod megyei rendőrség foglalkozik a kétes állami földhaszon-bérletszerződések ügyében tett szocialista feljelentéssel, miután a legfőbb ügyészség átküldte az iratokat az illetékes főkapitányságra. A legfőbb ügyészség egy Bács-kiskun megyei esetben pedig – amikor Kaskantyún a helyi juhász által évek óta bérelt 20 hektár állami földet egy három faluval arrébb lakó gazda nyert el – a megyei ügyészséghez tette át az MSZP feljelentését – tájékoztatta a Népszavát Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke.

 

Időközben Szedlák Attila fideszes országgyűlési képviselő gyógypedagógus feleségéhez hasonlóan lemondott elnyert állami földjéről Szentgyörgyvölgyi Péter, a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető felügyelete alá tartozó budapesti Lipótváros városüzemeltetési cég vezetője. Előzőleg több ellenzéki politikus is erősen kifogásolta, hogy a bíráló bizottság nem vizsgálja a pályázók politikusokhoz fűződő esetleges családi kapcsolatait.

Gőgös Zoltán szerint nem kellene a családtagokat kizárni, ha azok jó pályázatot írnak és mezőgazdasággal foglalkoznak. Az átlátható, tiszta, világos pályázati rendszer elegendő lenne arra, hogy kiderüljön: ki nyert megérdemelten földbérleti jogot és ki a kapcsolatai miatt. Szerinte a júliustól meghirdetett újabb 30 ezer hektár esetében már az üzleti tervért adható szubjektív pontokat csökkenteni kellene a szakmai pontok javára-írja a Népszava