Nem engedik gyerekeiket az iskolába. A szülők szerint a botrány kevesebbet árthat, mint az új igazgató az Avasi Gimnázium élén

Levelet fogalmaznak és juttatnak e l a napokban helyi és országos politikusoknak (Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak, Pokorni Zoltán volt oktatási miniszternek, Nagy Kálmán országgyűlési képviselőnek és Molnár Péternek, a miskolci önkormányzat oktatási bizottsága elnökének). Mindannyiuk figyelmét felhívják a szülők, hogy szerintük igazságtalan döntés született. a levélhez csatolják az aláírásgyűjtő íveket is.  Ha a levelekkel nem érik el céljukat, törvényes kereteken belül tovább harcolnak. Az évnyitót a polgármesteri hivatal előtt fogják tartani. Augusztus végén nem vásárolják meg a tankönyveket, és nem engedik gyerekeiket az iskolába., 3 napot ugyanis igazolhat a szülő. És ha még ez sem hoz eredményt, kérvényezni fogják, hogy a gyerekeik magántanulók lehessenek. Ezzel szinte ellehetetlenítve az új iskolavezetés munkáját, hiszen a több 100 kérvényt határidőre kell kivizsgálniuk. Az Avasi Gimnázium szülői választmány úgy fogalmazott: egy kis botrány kevesebbet árthat az iskolának, mint az, hogy Arday István helyett Schmidtné Törő Ágnes legyen az igazgató.boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű