Fidesz: Gyurcsány Ferenc és társai elkéstek az Avasról

 Gyurcsány Ferenc és társai enyhén szólva is elkéstek az Avasról” – így reagált Kiss János, a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportjának vezetője a Demokratikus Koalíció (DK) pártelnökének keddi látogatására.

Kiss János keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferencnek, Szűcs Erikának és Tompa Sándornak (a DK tagjai) már akkor fel kellett volna tűnniük ebben a városrészben, amikor megjelentek a negatív folyamatok, hiszen érezniük kellett volna, hogy nagy a baj.
A hibás jogszabályt – amely miatt kialakulhatott a miskolci Avason az úgynevezett „fészekrakós helyzet” – fel kellett volna ismerni, ki kellett volna javítani, vagy legalább a negatív folyamatokat meg kellett volna állítani – mondta. Hozzátette: 2006 környékén, amikor a jelenlegi DK-sok kormányon voltak, lehetőségük volt a változtatásra, de nem tették meg.
„A miskolciak, az avasiak sem most jöttek le a falvédőről” – fejtette ki véleményét. Szerinte a DK-sok már „elkoptak” a magyar politikában. Felhívta a figyelmet arra, hogy Miskolc az a város, ahol „Gyurcsány Ferenc már másodszor roadshow-zik”, és az MSZP nem kommentálja ezt a látogatást.
Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő közölte: a város jelenlegi vezetőinek a „fészekrakós örökséget” meg kell oldaniuk. Az önkormányzat a társhatóságokkal együttműködve folyamatosan ellenőrzi az érintett városrészeket, figyelemmel kíséri a lakosok fizetési hajlandóságát, sőt az együttélési normák betartását is – mondta.
A helyiek pozitívan értékelik ezeket az akciókat, az úgynevezett fészekrakók „szépen lassan elhagyják a telephelyeket” – mondta. Véleménye szerint Gyurcsány Ferencnek politikai tőke kovácsolása a célja.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint három egymást követő költségvetési évben egy-egymilliárd forint pluszforrás érdemi segítséget nyújthatna Miskolcnak az avasi lakótelepet érintő, általuk javasolt komplex rehabilitációs program végrehajtásában – jelentette ki Gyurcsány Ferenc pártja országjáró sorozatának keddi állomásán a borsodi megyeszékhelyen.
A Fészekrakó-program keretében használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatáshoz lehetett hozzájutni.
A Miskolci Törvényszéken májusban kezdődött meg a programhoz kapcsolódó 278 vádlottas büntetőper tárgyalása bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és különösen jelentős kárt okozó csalás miatt. A vádirat szerint 132 ingatlanhoz jutottak hozzá olyanok, akik valótlan munkáltatói igazolást mutattak be, így sem a felvett hitelt, sem a rezsit nem tudták fizetni, az önrészt pedig csak a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatás jelentette. Egy ügyvéd irányításával az elkövetők rendszeres haszonszerzésre törekedve bonyolították le a hitelfelvételeket; az adásvételi szerződések a ténylegesnél nagyobb vételárról szóltak, és a különbségen megosztoztak. A vevők az OTP-kölcsönt nem vagy csak rövid ideig törlesztették, és a lakásokat jószerivel teljesen lelakták. Az OTP-t 750 millió, az államot 170 millió forint kár érte.