Négy rendőr, köztük három magas  beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt Vizoviczki László érdekeltségeinek illegális rendőri védelme – írta a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

 

A lap szerint valaki a hét végén, két órával a hat hatóság bevonásával Budapest 13 frekventált, és a gyanú szerint egytől egyig Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyén végrehajtott,mindenre kiterjedő ellenőrzések előtt figyelmeztette az érintetteket a készülő akcióról.

Mint írták, a szórakozóhelyeken pontosan tudták, mikor és hol lesz ellenőrzés, így azt is, hogy mire kell számítaniuk. „Már vártuk magukat” – a lap szerint így fogadták a vizsgálatra kijelölt szórakozóhelyeken a hatóságokat. Belügyi források a Népszabadságnak ezt a rendőrség által is elismert hírt úgy kommentálták, hogy „erőteljes belső vizsgálatok folynak mindenütt, már keresik az árulókat”.

A lap forrásai szerint Vizoviczki rendőreinek a többsége a főnök bukása után is rendőr marad, és megbosszulhatják, ha valakinek túl sokat jár a szája.