Fekete szalaggal átkötött ingben, felsőben jelentek meg az idei tanévet lezáró ünnepségen a földesisták

A mikom.hu megkérdezte Veres Pált is a közgyűlési döntésről és a diákok akciójáról. Utóbbiról úgy fogalmazott, a demokratikus megnyilvánulások közé sorolható, de – mint az évzárón is felhívta a diákok figyelmét rá – a demokrácia kereteit tartva, szélsőségektől mentesen igyekezzenek véleményt alkotni a döntésről.
– Jóleső érzéssel tölt el, hogy elismerik a munkámat, és kiállnak mellettem – hangsúlyozta.

 

A közgyűlési döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a demokrácia írott szabályainak megfelelően hozták meg, hiszen a fenntartói jogokat az önkormányzat gyakorolja, az igazgató személyéről pedig a közgyűlés tiszte dönteni, ezért tudomásul veszi azt. Mint mondta, a lelkiismerete tiszta, hiszen az elmúlt 15 évben a nehéz körülmények ellenére is sikerült megtartani a gimnáziumban folyó oktatói munka magas színvonalát, amit az eredmények is mutatnak.

– Úgy gondolom, nem a személyem fontos, az én célom továbbra is az, hogy a gimnázium jól és eredményesen működjön. Ezért a jövőben is meg fogok tenni mindent, ha kell, beállok a sorba, és tanítok – hangsúlyozta. mikom.hu