Magyarország ismét a helyes  úton jár – szögezte le az Európai Unió dán elnökségének nevében Margrethe Vestager pénzügyminiszter pénteken azt követően, hogy az EU pénzügyminiszteri tanácsa megszüntette a magyarországi kohéziós források felfüggesztéséről szóló korábbi döntést.

 

 

Az ülés utáni luxembourgi sajtótájékoztatón emlékeztetett: az Európai Bizottság is elismerte, hogy Magyarország visszatért a helyes pályára.

Felidézte, hogy a felfüggesztésről márciusban született döntés az – egyébként magyar elnökség alatt kidolgozott – úgynevezett hatos jogszabálycsomagban foglalt előírások alapján. Mint mondta, fontos volt a miniszterek számára, hogy lássák, működnek-e az új uniós szabályok.

A felfüggesztés visszavonásáról született mostani döntés azt mutatja, hogy működnek, és ez nagyon pozitív mind Magyarország, mind az EU számára – fogalmazott Vestager.

A pénzügyminiszteri tanács előzőleg közleményt is kiadott a témáról, és ebben úgy értékelte: Magyarország eleget tett a tanács márciusi ajánlásainak, és megfelelő intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az uniós előírások szerint kiigazítsa államháztartási hiányát.

 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Luxembourgban úgy nyilatkozott: a döntés azt is jelenti, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Széll Kálmán-terv 2.0-ban szereplő államháztartási konszolidációs programot.

„Először kaptunk olyan nyílt és egyértelmű visszajelzést az Európai Uniótól, hogy Magyarország az elmúlt két év nem könnyű, ámde áldozatos munkája révén az állam pénzügyeit rendbe tette” – fogalmazott a magyar miniszter.