Az AXA Bank a korábbi terveivel  ellentétben mégsem zárja be miskolci és szegedi fiókjait, így az ügyfélcentrumok július 1-jén lezáruló összevonása után nyolc régióközpontot működtet majd – közölte az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe pénteken az MTI-vel.

 

A pénzintézet az idén márciusban jelentette be, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt felülvizsgálta üzletágait, szervezetét és úgy döntött, hogy fokozatosan összevonja ügyfélcentrumait. A döntést a hazai jelzáloghitel-kihelyezés ellehetetlenülésével és a kedvezőtlen középtávú kilátásokkal indokolta.

Az eredeti tervek szerint 2012. július 1-jétől hat helyszín maradt volna meg, Budapesten kettő, Debrecenben, Győrött, Pécsett és Kecskeméten pedig egy-egy regionálisközpont működését tervezte a bank. A bezárás a miskolci és a szegedi bankfiókokat is érintette volna, a mostani tájékoztatás szerint azonban az AXA Bank a helyi ügyfelek igényeire, valamint a lokális szinten sikeres betétgyűjtési akcióra és a növekvő számú fizetéskönnyítést célzó hitelgondozásra való tekintettel döntött e két értékesítési pont megtartása mellett.

Az AXA csoporthoz tartozik Magyarországon az AXA Biztosító Zrt., az AXA Önkéntes Nyugdíjpénztár, az AXA Magánnyugdíjpénztár, az AXA Önkéntes Egészségpénztár, az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., az AXA Money & More Pénzügyi Tanácsadó Zrt. és az AXA Szolgáltató Kf