Vádat emeltek a volt vámospércsi  őrsparancsnok ellen, miután egykori beosztottjai feljelentették – írja a Hajdú Online. A rendőrök vádja szerint felettesük elbontatta az őrs kerítését és eladatta az abból származó fémet, valamint a parancsnok arra kötelezte a beosztottjait, hogy – szolgálati időben – ragadjanak ecsetet és vakolókanalat és újítsák fel az őrsöt.

 

H. Attilát most szolgálati visszaéléssel, hivatali visszaéléssel és elöljárói hatalommal visszaéléssel egyaránt vádolják. A lap úgy tudja, a H. Attilát feljelentő rendőröknek nem bocsátották meg a lépésüket, a folyamatos kellemetlenségek miatt többen leszereltek.

Az esetről beszámoló újság úgy tudja, van rendőr, akit előbb azért vontak felelősségre, mert szabadsága idején – nyáron – egy alkalommal rövidnadrágban ugrott be egy apróság elintézésére a vámospércsi őrsre. Majd elöljárói tekintély megsértése miatt újabb büntetőeljárás indult ellene, a hivatalos indoklás szerint azért, mert egy fél évvel korábbi állománygyűlésen rámosolygott a hadházi rendőrkapitányra, amit egyébként maga az érintett tagad.

A büntetőeljárás keretében a területileg illetékes hajdúhadházi rendőrkapitányság vezetőjét elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségével gyanúsították meg, mert járt a helyszínen a zavaros őrsfelújítás időpontjában, mégsem lett következménye. Esetében azonban a gyanúsítást a bűncselekmény megállapítása mellett megszüntették. Mégpedig azért – indokolta Balogh Zoltán, a Központi Nyomozó Ügyészség katonai ügyekért felelős szóvivője –, mert a büntetés célja fegyelmi eljárással is elérhető – írja a Haon.