Roma provokátorok akarták megzavarni  az MSZP nagykátai tüntetését, amelyet a szocialisták Orbán Viktor kormányfő látogatása ellen szerveztek – olvasható abban a pénteki nyílt levélben, amelyet hat MSZP-s politikus írt alá. Az aláírók között található Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke.

 

Orbán hétfőn a nagykátai gyógyfürdő új épületszárnyának ünnepélyes átadásán vett részt. Az MSZP Nagykátai Szervezete tiltakozó demonstrációt szervezett az ünnepség idejére. Az ellenzéki párt azért tüntetett, mert szerintük a beruházás súlyos adósságterhet ró a városra, miközben a háromezer-ötszáz forintos belépőt kevesen tudják megfizetni.

Amikor Orbán megérkezett a városba „fekete színű gépkocsikból tíz erős fizikumú férfi ugrott ki, és megpróbálták megfélemlíteni, távozásra bírni a tüntetőket, akik között idős emberek és kisgyermekes édesanyák is voltak” – olvasható az MSZP-sek levelében. Az MSZP szerint a rendőröknek volt köszönhető, hogy nem történt erőszakos cselekmény.

Az MSZP arról is ír, hogy „egy telefonbeszélgetés fültanúi bizonyítják”, hogy a provokátorok Kocsi János fideszes polgármester felkérésére jelentek meg, a provokátorok pedig romák voltak. A levél a telefonbeszélgetésről további részletet nem közöl, mindössze azt írják: „mindez arra utal, hogy a társadalmat átható törésvonalakat a Fidesz némely politikusa a nemzetalkotó kisebbségekre is kiterjeszti”. .A levél arra szólítja fel Orbánt, hogy amennyiben nem ért egyet a nágykátai polgármester „intézkedésével”, akkor határolódjon el a Kocsi Jánostól.

index.hu