Műszaki okok miatt nem szállt  fel a Wizz Air London Luton repülőterére tartó járata pénteken délelőtt a debreceni repülőtérről – közölte Meleghegyi Tamás József, az Airport Debrecen Kft. igazgatója.

 

A Londonból Debrecenbe tartó járat reggel 9 óra 40 perckor menetrend szerint megérkezett.

A járatnak 10 óra 10 perckor kellett volna felszállnia, hogy visszamenjen Londonba, azonban műszaki okok miatt az utasokat már nem engedték beszállni a gépbe.

Meleghegyi Tamás József elmondta: a 176 utas a légkondicionált utasváróban várakozik, akiknek hideg üdítőt, szendvicset, csokoládét adnak.

Az utasokat folyamatosan tájékoztatják az eseményekről, és valamennyien megkapták az Európai Unió és a Wizz Air utasjogokról szóló tájékoztatóját.

Még nem tudni, mikor szállhat fel a gép.

A dehir.hu a Wizz Air PR-ügynökségétől először úgy értesült, hogy az Airbus egy madárral ütközött. Később ezt az információt pontosították: a gépet villámcsapás érte. A gép délután fél négykor szállt fel a debreceni légikikötőből. Két utas nem várta meg az indulást, 174-en elrepültek Londonba.