Egész napos különleges évadhirdető programra készül a Miskolci Nemzeti Színház új vezetése: június 5-én, kedden nap közben és este a belvárosban, a teátrum környékén lehetnek a részesei az érdeklődők a Nagy Csomag nevet viselő rendezvénynek. Lesz Ablak- és Járdaszínház, táncszobrok a síneken, arculat-verseny, Évadhimnusz, fényfestés és ingyensör– ígérik a szervezők.

10-től: A színház melletti Déryné utcában száznál is több miskolci művészdiák jelenik meg, hogy saját elképzeléseik alapján hullámpapírra fessék a következő évadot és becsomagolják vele az egész épületet.
14 óráig félóránként Ablakszínház.
15 órakor nyit az árkádok alatt a Járdaszínház: színészek várják a bátor nézőket a főbejáratnál.
16 órától indul a színház táncosainak mozgó papírszínháza, táncszobrok vonulnak a főutcán.
17 órától Lila ákác Árkád-színház. Egy jelenet három párra.
18 órától A Nagy-Közönség-Tájékoztató a Déryné parkban.
20 órakor megnyílik az egri Eszterházy Károly Főiskola vizuális művészet szakos diákjainak kiállítása a Széchenyi utca 17-ben, a régi papírboltban. 15 hallgató vizsgamunkái a Miskolci Nemzeti Színház új logójáról, plakátjáról, honlapjáról.
21 órától kicsomagolják a következő évadot. Lesz Nabucco-nyitány, Szabadságkórus, Évadhimnusz, hangosplakát, Én és a kisöcsém-koncert, és még sok-sok meglepetés, amelyekkel a színház új szlogenjét szeretnék életre kelteni: A játék ünnep! boon.hu