Fogyó-kúra. Felfüggesztették a Super Slim-et

Több mint egy hónapja  találtak veszélyes gyógyszerhatóanyagot a Super Slim nevű étrend-kiegészítőben a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkutató Intézetének munkatársai, méghozzá meglehetősen nagy mennyiségben – írja a Velvet. Az egyetem munkatársa a vizsgálatok befejezése után bejelentést tett az Országos Tisztiorvosi Hivatal szegedi kirendeltségén.

 

Jelenleg a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve vizsgálná a terméket, ám tájékoztatásuk szerint a forgalmazó a bevont termékekkel egyetemben távozott az országból, ezért nem tudják azt bevizsgálni.

Az ügyben a Velvet megkereste a forgalmazót, aki azt ígérte, május végére újra lesz a termékből, ami már egy új gyártásból fog a boltokba kerülni, és ez meg fog felelni ez előírásoknak, csakúgy, mint az előző széria. Az OÉTI honlapján korábban zöld pipa szerepelt a termék neve mellett, ezért senki nem gyanakodott a termékre, egészen addig, amíg a szegediek bejelentést nem tettek.

A korábban gyógyszertárban, bioboltokban és a neten egyaránt elérhető fogyókúrás termék a vizsgálatok szerint sibutramint tartalmazott, amelyet a Wikipédia szerint korábban több országban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, sőt az Európai Unióban is kivontak a forgalomból, mert szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, valamint agyvérzéssel is összefüggésbe volt hozható.