Rombadöntő, végletes eladósító. Pfliegler Péter Miskolc alpolgármesterének közleménye

P1390802_640x480_640x480

Pfliegler Péter Miskolc alpolgármesterének közleménye

 

Mokrai Mihály, egykori alpolgármester Miskolc városának ünnepén, az ünnepi közgyűlést röviddel megelőzően tartalmában és megfogalmazásában egyaránt méltatlan sajtótájékoztatót tartott.

Mokrai Mihály, a miskolci egészségügy néhány évvel ezelőtti rombadöntője és végletes eladósítója személyeskedéstől hemzsegő szöveget tett közzé. Ebben képviselőhöz méltatlan és udvariatlan módon támadja városunk országgyűlési képviselő asszonyát és saját települését.

Ezt a minősíthetetlen és alaptalan hangütést visszautasítjuk. Miskolc vezetése folyamatosan tárgyal a városunkban befektetni szándékozó külföldi vagy hazai cégekkel és gazdasági társaságokkal a munkahelyteremtés érdekében.

Ezek a tárgyalások van, amikor sikerre vezetnek, legutóbb például a finn és a német befektetők esetében. Természetesen van, amikor legjobb szándékunk ellenére sem valósulnak meg terveink, és a befektető más
célterületet választ – ez nem meglepő, hiszen Magyarországon és Közép-Európában ádáz verseny folyik a befektetésekért úgy régiós, mint városi szinten.

Emberi, politikusi méltóságunk megőrzése, gondolataink nyilvánossággal való közlése viszont mindnyájunk számára folyamatos felelősséget ró. Ennek gyakorlására biztatjuk Mokrai Mihály képviselőt is: arra kérjük, megalapozatlan hangulatkeltésével ne akadályozza a városvezetést munkahelyteremtési szándékainak elérésében.

Miskolc, 2012. május 12.
Pfliegler Péter alpolgármester

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű