A Jobbik tisztújító kongresszusa  újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki posztra, a hat alelnöki poszt egyikén azonban változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került.  

Vona Gábor a kongresszus szünetében, a Budapesti Kongresszusi Központban tartott sajtótájékoztatóján ismertette: a 726 küldött közül 717-es szavaztak rá, 5 nem és 4 érvénytelen szavazat mellett. A pártelnök megköszönte az „egységes és nagyszámú” támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák a jelenlegi munkájukat. Ez szerinte egy „radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes” erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalmak.
A hat alelnöki helyre nyolc jelölt kapott elegendő ajánlást a kongresszus előtt. Vona Gábor ismertette: az egyetlen változás, hogy Szegedi Csanád EP-képviselő helyett Volner János frakcióvezető-helyettes került be alelnökként az elnökségbe, amelynek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként.
Az MTI kérdésére a pártelnök hozzátette: nagyon szoros volt az eredmény az alelnökjelöltek között. Apáti István a hetedik helyen öt szavazattal maradt le az alelnöki posztot érő hatodik helyről és Szegedi Csanád is csak 11 szavazattal kapott kevesebbet a hatodiknál. A legtöbb szavazatot Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke kapta.
Kérdésre válaszolva Vona Gábor elismerte, hogy az elmúlt hónapok párton belüli Borsod megyei történéseinek lehetett köze ahhoz, hogy Szegedi Csanádot nem választották újra alelnöknek.
Mint arról az MTI korábban beszámolt: Endrésik Zsolt, a párt akkori borsodi elnöke és a párt teljes megyei elnöksége április közepén lemondott. Endrésik Zsolt akkor azt nyilatkozta: azért mondott le, mert „olyan folyamatok zajlanak a megyében és az egész Jobbikon belül, hogy néhány vezető személyiségnek – konkrétan Szegedi Csanádnak – mindent lehet, a vezetés teljes támogatásával és Szabó Gábor pártigazgató falazásával mindent el tud intézni”. A Jobbik országos elnöksége és frakciója április 25-én úgy döntött, hogy kizárja a képviselőcsoportból Endrésik Zsoltot, akit végül a pártból is kizártak, valamint 11 borsodi alapszervezetet feloszlattak, öt másik működését pedig felfüggesztették annak érdekében, hogy a párt „megyei szervezetén belüli viszálykodás végére” pontot tegyenek.
Vona Gábor szombaton úgy fogalmazott: a sajtó állításával szemben nem volt konfliktus közte és Szegedi Csanád között, akit továbbra is „bajtársának” tart. Szerinte tudatos lejárató kampány zajlott Szegedivel szemben a borsodi események kapcsán, amelyek mögött Vona Gábor „a sértett és végül kizárt” jobbikosokat véli felfedezni. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a pillanatnyi forma döntött, és az is biztosan szerepet játszott Szegedi Csanád megítélésében, hogy európai parlamenti képviselőként kevesebbet szerepelt a hazai nyilvánosság előtt.
A pártelnök hangsúlyozta: ez a személyi változás az elnökségben nem jelent törést a Jobbik életében, és a párt stratégiáján, célkitűzésein nem változtat.