Cigányok, zsidók, bolgárok. Anyaközpontok nemzetközi találkozója Miskolcon

2011 novemberében tizenegy országban az anyaközpontok támogató struktúráit fejlesztő projekt indult, a Grundtvig Tanulási Kapcsolatok program. Az Európai Unióból 14 partnerszervezet fogott össze azért, hogy erősítse az alulról szerveződő női hálózatokat nemzeti és nemzetközi szinteken egyaránt. A projekt két évig tart, melynek keretében 184 külföldi látogatás valósul meg.

 

Az anyaközpontokat egész Európában azonos alapelveket és szervezési szempontokat valló szervezetek hívták életre. Céljuk egy mindenki számára elérhető, támogató, biztonságot nyújtó közösség és nyitott családbarát közösségi tér létrehozása. Az anyaközpontok elsősorban részvételi és aktív önkéntes alapon szerveződnek.

2012. május 21-én hétfőn 9 órától a Holdam Egyesület bolgár anyaközpontok önkénteseit és nyolc hazai szervezetet lát vendégül a Holdam udvarban. A bulgáriai és a magyarországi anyaközpontok képviselői egy napos szakmai program keretében osztják meg egymással tapasztalataikat önszerveződésükről, célcsoportjaikról, vagy finanszírozási kérdésekről. A délelőtt folyamán kötöttebb, délután pedig kötetlen formában lesz lehetőség egy-egy téma kapcsán megismerni a különböző szempontokat, lehetőségeket és eredményeket, amellyel segítséget kaphatunk egymástól jövőbeni terveink megvalósításához, vagy problémáink megoldásához.

A rendezvényen öt hazai anyaközpont képviselői (Miskolc, Budapest, Pécs, Gödöllő, Tata), hazai roma anyaközpontok tagjai, segítői (Open Society Institute, Joint American Jewish Distribution Committee, Pécs, Szarvas, Kiskőrös, Szikszó roma anyaközpontjai), és a bolgár anyaközpontok képviselői vesznek részt.