Nem nyugszanak a kedélyek a Borsodi Mezőségben tartós bérletbe adott állami földek ügyében. A földbérletek kapcsán felmerült a gyanú, hogy Fideszhez közel állók kapták meg a lehetőséget. A Népszabadság szerint a pályázók és nyertesek egy része Tállai Andráshoz, Mezőkövesd korábbi polgármesteréhez, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárához köthető. Nem sikerült egyelőre utolérnünk a politikust, aki az országos lap felvetéseire eletromikus levében reagált és – egyebek mellett – a követkeőket írta: „A pályáztatott terület nagysága 2798 hektár, a pályázók száma 41, ebből nyertes pályázatok száma 25, tehát a pályázók közel kétharmada nyertes. De önöket csak a 2 család pályázata érdekli a többi 23 aki nyert, az nem és a többi 1897 ha sorsa sem…”

 

Tállai András a két – személyéhez kötött – pályázóról, Demeter Péterről és Hagyacki Józsefről at mondta el, hogy mindekettejüket személyesen ismeri, részben rokoni kapcsolat, részben közös munkatevélenység révén. Ám mindkét esetben tagadta, hogy bármiféle befolyása lett volna a pályázatuk elbírílásánál. Jelentős területethez jutott hozzá Mengyi Roland tanár végzettségű titkára is, aki soha nem foglakozott mezőgazdasággal.
A húszéves bérlet kvázi tulajdonjognak számít. És igen csekély az államnak fizetendő bérleti díj (aranykoronánként 1250 forint). A földalapú támogatással viszont sokat lehet keresni. Ángyán József számítása szerint a hektáronként kapható háromszáz euróból (közel 100 ezer forint) ki kell vonni a hektáronkénti huszonötezres bérlet költségét. Marad 75 ezer forint tiszta haszon. „Ha szerzel száz hektárt – magyarázta Ángyán korábban egy fn24. hu-nak adott interjúban –, az évi hét és fél millió úgy, hogy egyetlen kapavágás sem történt. Ezer hektárnál ez hetvenötmillió. És a termelésből szerzett haszonról még nem beszéltünk-írja a nol.hu
forrás. boon.hu, nol.hu, HVG