Kása Miklós személyében új orvos-igazgató kezdte meg munkáját májustól a miskolci MÁV-rendelőben. A vezető eddig nem csupán szakmai berkekben vívott ki komoly elismeréseket, hanem a miskolciak körében is: huszonegy éven keresztül volt a Szent Ferenc Kórház első embere.

 

Kása Miklós pályájának eddigi legmeghatározóbb állomása a Szent Ferenc Kórház volt. Számos fejlesztés történt ebben az intézményben, amelyet végül 2011-ben a megyei kórházba integráltak. Ez után Sátoraljaújhelyen dolgozott, majd hazatért, mikor elnyerte a miskolci MÁV rendelő megüresedett vezetői posztját, amelyet Kriza Ákos korábbi orvos-igazgató polgármesterré választását követően rövid ideig Béres Tamás töltött be. A vasúti egészségügyi intézmény eddig is komoly fejlesztések terepe volt.

– Az első, második és harmadik emeleten igen korszerű körülmények között történik a betegek fogadása és az ellátás, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek a betegek részéről, amit a betegelégedettségi vizsgálatokkal támasztunk alá – mondta Kása Miklós-írja a minap.hu