Nosztalgikus séta a „régi” Miskolcon. (15.)
Kis megpihenés után újból folytatom a sétámat a régi Miskolcon a Deák térre, amely nyugati irányba fordulva a Hősök terének a folytatása. A jóval régebbi években kis Népkert-n-ek vagy Zárdatér-n-ek hívták, a középkorban pedig a Boldogasszony templom és temetője voltak itt, de ez a templom 1544-ben leégett. 1925-ben állították fel Deák Ferenc (politikus, jogtudós) szobrát, azóta ez a neve a térnek. A téren található az Erdészpalota loggiás, rizalitos homlokzatú épülete, tervezésekkor a felvidéki késő reneszánszi motívumokkal díszítve. A koronázópárkány fölötti 6 boltíves fülkében erdészettel kapcsolatos jelenetek láthatóak. 1927-ben kezdték felépíteni.
Az épület dny-i sarkán lévő szoborfülkében áll a Patrona Hungaria szobor, mely lábánál a tövisbokorral átfont magyarországi címerrel Trianonra utal. Itt található továbbá a Feledy-ház, Feledy Gyula képzőművész állandó kiállítása. A téren áll még Lévay József szobra is, aki költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ezenkívül mivel miskolci kötődése is volt Borsod Vármegye alispáni címét is megkapta. A tér 7-es száma alatt a gyönyörű Görögkeleti Ortodox templom áll, az egykori miskolci görög kereskedők iskolája és ispotálya által határolt telken, amely 1785-1806 között épült fel. Itt található közép Európa legnagyobb ikonosztáza. A templomhoz tartozó Magyar Ortodox Egyházi Múzeum őrzi az ország leggazdagabb ortodox kegytárgyűjteményét. A templom berendezése műemlék: Mária oltár, Úrkoporsó, ikontartók, szószék, püspöki trónus és a stallumok a 18-ik század végén készültek copf stílusban. A Kegyképet, a Kazáni Fekete Máriát II. Katalin cárné ajándékozta az egyháznak.” (forrás: szabad enciklopédia).
Ez a tér sem változott a megjelenése és funkciója értelmében a régebbi időkhöz képest, csupán annyiban, hogy szépen fel lettek újítva az épületek külső megjelenésükben, a tér parkosítva sok virággal, pihenőpadokkal, egyszóval sokat szépült.
A Hősök teréről északi irányban végigsétálva a Kazinczy utcán elérkezünk a Petőfi térre. A városnak ez a része is az elmúlt évtizedekben a felismerhetetlenségig megváltozott a múlthoz képest. A 60-as évek végén itt szintén családi házas beépítés volt, utcákkal. Akik annak idején jól ismerték ezt a területet, azok ma már rá sem ismernek e városrészre. Amikor itt is megkezdték a szanálást az új északi tehermentesítő út építése céljából, egy egész városnegyedet kellett eltüntetni, mint Miskolc esetében számtalan más helyen is. Az új tehermentesítő útra valóban nagy szükség volt, mert a város dinamikusan fejlődő közlekedése már nehezen volt megoldható. De ezáltal itt is eltűnt a város régi hangulata a panelházas beépítések miatt (Jókai lakótelep). De itt legalább már hézagolva, különálló épületeket vagy kisebb 4 emeletes épületkomplexumokat terveztek, köztük kis zöld parkokkal, fákkal. A téren lévő Petőfi Sándor egész alakos bronz szobrát 1951-ben avatták fel, amelyet Kocsis András szobrász készített. Petőfi Sándor háromszor járt Miskolcon, először 1844-ben és ennek a látogatásának emlékére írta a „Keresztúton állok” című költeményét. A pár évvel ezelőtti tér felújításakor a szobor talpazatán lévő munkásmozgalmi ihletettségű domborművet eltávolították. A tér is bővült egy parkkal, ahol padokat, virágokat, kandelábereket helyeztek el, ezenkívül kialakítottak úgynevezett csobogókat „nem ivóvíz” feliratú kúttal, amik hol működnek, hol nem, de többnyire nem.
A tér háta mögött a Tetemváron áll az 1938-ban épült, de 1997-ben leégett Deszka református templom, amelyet országos összefogással újból felépítettek 1999-ben. Ennek a templomnak a helyén is már 1698-tól templom állt, de mivel az is fából készült többször leégett. A templomot temető övezi ahol a korábbi, 19 századi templom építését lehetővé tévő igen gazdag, miskolci Bató István nevét őrző székelykapun át léphetünk be. Bató István végrendeletébe foglalta, hogy „Ezen deszkatemplom tartass-ék fent a legjobb karban időről-időre mindaddig, míg Miskolcz városában a helvét-hitvallású protestáns egyházi tagok és egyház leendenek..ha még leégne is az, lapjából, deszkából és fából építtessék fel”. Erre a célra külön tőkét hagyományozott. A régi elöregedett templomból sok muzeális érték került a napvilágra. Megemlítendő, hogy az Úrasztal alatt évszázados fejfákat találtak. (forrás: szabad enciklopédia). Az utókor tiszteletbe tartotta Bató István kérését, mert ugyanúgy építették vissza ezt az erdélyi jellegű templomot mint az elődjét, és a külső jegyeit is megtartották.
A tér déli sarkán található az Apeh Székháza, amelynek az előző használója 60-as évek végétől amikor is felépítették, a borsodi Szénbányászati Tröszt volt. A tér nyugati irányában Diósgyőr felé az északi tehermentesítő út mentén, majd a Győri Kapun végig egészen az Új-győri Főtérig, (korábban Marx tér) panelházak sokasága tüntette el véglegesen a régi, hangulatos, családi házas és kertes beépítésű Miskolcot. A mi városunk az elmúlt 60 év alatt annyit változott, mint Magyarországon egy másik város sem. Alig maradt meg a régi belváros amelynek igazi patinája volt, több műemlék épülettel együtt, de sajnos a város több más területén is ugyanez a helyzet. Helyettük „kinőttek a földből” az újkori világ nem túl népszerű panelrengetegei, amelyeknek maradandó értékük és megnyerő külsejük sincs.
Mai sétámat itt befejezem, a következő sétám helyszíne a belvárosi Avas dombi barangolás lesz. Remélem, hogy velem fognak tartani akkor is. Az előző városi sétáim helyszíneinek leírásait megtalálhatják a blognevemen.
Folytatása következik.
ok.ildi.blog