– Engedje meg, hogy hangot  adjak azon örömömnek, hogy legutóbbi sajtótájékoztatóján tűrhetetlennek nevezte a Jobbik cigánysággal kapcsolatos retorikáját. Ha ezt annak az MSZP-nek a frakcióvezetője teszi, amely igen komoly szerepet vállalt Miskolc etnikai térképének  
megváltoztatásában, az azt jelenti, hogy a Jobbik politikája ön szerint is képes radikális változást előidézni mind a cigányság létszámában, mind pedig életmódjában. Tudom jól, hogy egy, a politika által négyévente nem megvásárolható, és a jelenleginél jóval kisebb létszámú roma közösség az MSZP-nek a végét jelentené, nyilván ezért tartja ez irányú törekvésünket

 

– Ez ugyanakkor megerősít bennünket abban, hogy a Jobbik miskolci politikusainak a jövőben is kendőzetlenül ki kell mondaniuk az igazságot, azt, amit a miskolciak nap, mint nap kénytelenek átélni. Ki kell mondanunk – a saját és a miskolciak tapasztalatai alapján -, hogy városunkban igenis a cigányság jelentős része képtelen és nem is akar a társadalom írott és íratlan szabályai szerint élni, és ezért pont az a politika a felelős, amely évtizedek óta – romaintegráció fedőnév alatt – milliárdokkal jutalmazza az antiszociális életvitelt, tovább gerjesztve ezáltal a társadalmi
feszültségeket. A Jobbik, amint megkapja a választóktól a felhatalmazást, azonnal hozzá fog látni ahhoz, hogy megvalósítsa azokat a szakmai alapon kidolgozott programpontjait, amelyek képesek gyors és költséghatékony módon megváltoztatni a cigányság hozzáállását a törvény, a munka és az oktatás világához.

– Ennek fényében szeretném határozottan visszautasítani azon kijelentését, miszerint a Jobbik „cigányozik” a közgyűlésben. Cigányozni a futballmeccseken szoktak, mi ezzel szemben szakmai érvekkel alátámasztva vetünk fel egy olyan, Miskolc jelenét és jövőjét alapvetően meghatározó problémát, amelyet az ön pártja – a Fidesz cinkos hallgatása és tevőleges
támogatása mellett – mindig is igyekezett nagy gonddal a szőnyeg alá söpörni. A Jobbik ezt sem eddig, sem a jövőben nem fogja hagyni, még akkor sem, ha ezért rasszistának bélyegeznek bennünket, és naponta határolódnak el képviselőinktől a Földesi Norbertek – zárul a nyílt levél.

A témát szerkesztőségünk ezzel a maga részéről nem tekinti lezártnak.