Aláírták a hét Cora  áruház átadás-átvételéről szóló dokumentumokat pénteken délután – mondta Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője az MTI-nek.

 

Pénteken délelőtt a Cora áruházak zárva tartottak, de az aláírást követően, délután újra kinyitnak. A szóvivő elmondta: ugyan még nem Auchan-színekben, de Auchan tulajdonban működnek délutántól az áruházak.

Korábbi tájékoztatás szerint akár pár hónap alatt lebonyolódhat a magyarországi hét Cora áruház átvétele, amelyek közül a felvásárló Auchan a tervek szerint egyet sem zár be. Mint Gillemot Katalin korábban elmondta, csaknem 3 ezer dolgozót vesznek át a Corától.

Az Európai Bizottság április 18-án hagyta jóvá, hogy a az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t.

Az uniós végrehajtó testület indoklása szerint „a bizottság által folytatott vizsgálatok megerősítették, hogy az egyesüléssel létrejött vállalatnak továbbra is számos egyéb erős versenytársa lesz, és hogy valamennyi érintett piacon elegendő számú alternatív szállító áll majd a fogyasztók rendelkezésére”.