A Miskolc Holding reagál az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján Földesi Norbert frakcióvezető által elmondottakra. Pásztor Imre a Miskolc Holding kommunikációs vezetője cáfolja, hogy március 22-én végrehajtás alatt állt volna a cég.

 

– Földesi Norbert a márciusi testületi ülésen arról beszélt, hogy a Miskolc Holding Zrt. ellen, akkor, március 22-én végrehajtás van folyamatban. Ebben az időpontban nem volt végrehajtás a Miskolc Holding Zrt. ellen – állítja Pásztor Imre.

– Az MSZP miskolci frakcióvezetője, Földesi Norbert a március 22-ei miskolci testületi ülésen arról beszélt, hogy a Miskolc Holding Zrt. ellen végrehajtás van folyamatban. Ebben az időpontban nem volt végrehajtás a Miskolc Holding Zrt. ellen. Ez a közgyűlés napján valótlan kijelentés volt. A bírósági végrehajtóhoz a végrehajtási lap március 26-án érkezett. A Bírósági végrehajtó, a végrehajtási lapot a Miskolc Holding Zrt. részére személyesen, március 28-án kézbesítette. Addig, amíg a Bíróság a végrehajtást nem rendelte el, a Miskolc Holding Zrt. jogilag nem állt végrehajtás alatt, ezért nem is tudhatott róla sem a Miskolc Holding Zrt., sem Miskolc polgármestere, sem az MSZP frakció. Hiszen ezen ügy állásáról a közgyűlés napján, vagyis március 22-én a Bíróság információt nem adhatott.

– Ez a végrehajtási lap egy munkaügyi per végén lett kiállítva, amelyet első fokon megnyert a Miskolc Holding Zrt., másodfokon elveszített, de felülvizsgálati kérelmet adott be, amelyben a Holding a fizetési kötelezettség végrehajtásának felfüggesztését kérte. Ezért nem került kifizetésre a munkaügyi per tárgyát képező összeg. Időközben a másodfokú ítéletnek megfelelően az összeg ki lett fizetve a munkavállalónak, de a felülvizsgálati eljárás még folyamatban van, amelynek az is lehet következménye, hogy a volt munkavállalónak a teljes összeget vissza kell fizetnie.

– A Miskolc Holding Zrt. a bérkompenzáció kapcsán kiadott közleményében pedig már jelezte: az ezt ösztönző törvénynek és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletnek megfelelve, de elsősorban a munkavállalók fizetésének értékmegőrzése miatt rendelte el a bérkompenzációt, úgy idén, mint ahogy tavaly is. Egyeztetett is róla, méghozzá a szakszervezetekkel, akik üdvözölték a döntést – zárta a tájékoztatást Pásztor Imre.