Több meglepő adatot is  tartalmaz Pécsi Rendőrkapitányság beszámolója. Bűnügyileg Pécs jobban fertőzött, mint Miskolc vagy Nyíregyháza, ezt a listát egyébként Székesfehérvár vezeti Debrecen előtt.

 

Pécsett 2011-ben 8188 bűncselekmény vált ismertté, ami mintegy hatszázalékos növekedést jelent a 2010-es 7429-hez képest. A legnyugodtabb év a közelmúltban 2009. volt, ekkor 6497 bűncselekmény vált ismertté.

Érdekes, hogy a tízezer főre jutó bűncselekmények esetében a százezer főnél nagyobb városoknál Pécs a hatodik a rangsorban 522-vel, ennél kedvezőbb számot csak Miskolc (475) és Nyíregyháza (512) tud felmutatni. (A sajtóból tájékozódó állampolgár talán kicsit megütközik ezeken a számokon, hiszen a borsodi és nyírségi térség megjelenése az újságokban-tévékben, az arról kialakult kép egyáltalán nem ezt mutatja. Erre mondta annak idején Churchill, hogy: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit saját kezűleg hamisítottam”. Ezzel nem a pécsieket bántanánk. A szerk.)

A pécsi rendőrök joggal büszkék lehetnek arra, hogy jelentősen csökkent a személyek elleni bűncselekmények száma, a házasságon belüli, ifjúság elleni elkövetés, továbbá drasztikusan, ötödével estek vissza a „közlekedési bűncselekmények”.