Adódott egy lehetőségünk húsvétkor elmenni a Barlangfürdőbe, Miskolctapolcára. Meg is ragadtuk az alkalmat, hármasban buszra pattantunk, s irány a fürdő. A buszunk a bejárat előtt tett le minket, egy kis sorállás, s már bent is voltunk az udvaron. Mivel április eleje volt, a kinti medencék még nem üzemeltek, s a természet is most éledezett. 3 óra után értünk a fürdőhöz, így kedvezményes jegyet válthattunk, s 2 órát maradhattunk. Ez éppen elég is volt végigjárni a barlangokat. Volt itt hidegebb víz is, sodrással, amit mindenki nagyon élvezett. Kicsik és nagyobbak egyaránt élveztük a víz sodrását, mentünk, vagy inkább vitt a víz minket körbe-körbe a barlangjáratokon. Volt melegebb víz is, sodrás nélkül, azt is mindenki nagyon élvezte. Sokan is voltak, lehet az ünnep miatt, kihasználták a húsvéti szabadnapokat. Közben persze csodáltuk az érdekes képződményeket is a sziklák között. Sejtelmes világítás is volt, több helyen vízköpők, amik alá állva masszíroztattuk fájó csontjainkat. A csúcs pedig a végén a Kupola volt. Csillagos ég, holdak, visszhangok, sötét, rejtelmes, sejtelmes. Jókat nevettünk Mikeve-Éva, ongós barátnőmmel, megcsodáltunk egy-két szépen tetovált, kigyúrt férfitestet is, fotóztunk-filmeztünk a barlangban, miközben a 30 fokos gyógyvíz hatását is élveztük. Jól éreztük magunkat ez alatt a 2 óra alatt, remek szórakozás volt számunkra. Nem bántuk meg, hogy elmentünk, s ha adódik újabb lehetőség, újra elmegyünk. A fürdés után még volt időnk egy kis sétára a fürdő melletti parkban, a bob pálya bejárata felé. Többen csónakáztak a kis tavon, kacsák és hattyúk színesítették a látványt a vízen, vízparton. Aztán az óránkra pillantva rádöbbentünk, hogy vissza kell mennünk a buszunkhoz, irány Budapest, itt a vége a mai napi kirándulásunknak. http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/5576