Két fideszes politikus minden  alap nélkül terjesztett álhíreket Sós Tamás volt Heves megyei közgyűlési elnökről.
Személyiségi jog megsértése miatt 400-400 ezer forint kártérítést kell fizetnie a Heves Megyei Önkormányzat fideszes elnökének, illetve egyik bizottsága szintén fideszes elnökének a megyegyűlést 2010-ig irányító Sós Tamás szocialista politikusnak; az Egri Törvényszék keddi, nem jogerős döntéséről Sós Tamás jogi képviselője tájékoztatott.

 

A két fideszes politikusnak nagy nyilvánosság előtt bocsánatot is kell kérnie a jelenleg szocialista országgyűlési képviselőként és az MSZP Heves megyei elnökeként dolgozó Sós Tamástól a megyei lapban megjelentetett közlemény formájában – közölte Novák Rudolf.

A feleknek 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez. Sós Tamás tudomásul veszi a döntést – tette hozzá.

Az ügyvéd elmondta: az ítélet szerint Szabó Róbert, a megyei közgyűlés jelenlegi elnöke megsértette Sós Tamás személyiségi jogait, amikor a személyét alaptalanul összefüggésbe hozta a Markhot Ferenc Kórház és a Heves Megyei Önkormányzat 260 millió forintos tartozásával.

Sveiczer Sándort, aki a korábbi nyolc évet vizsgáló önkormányzati bizottság elnöke, azért marasztalta az Egri Törvényszék, mert tavaly, szintén megalapozatlanul, azt állította, hogy Sós Tamás még közgyűlési elnökként jogosulatlanul hagyta jóvá 160 millió forint átutalását a kórház részére – mondta Novák Rudolf.