Papó érkezett mindig elsőnek. Mi még csak kászálódtunk, amikor ő már belevágott az „én kis kertész legénybe”, majd gyorsan meglocsolta a lányokat. Bekapott egy sonkát, meg egy kis főtt tojást, aztán felpattant, közölve, hogy: – neki még sok helyre kell mennie! Mi is összekaptuk magunkat. A lányok, mármint feleségem, de főleg a kicsi, nem voltak túl boldogok. De belátták: a férfiember ilyenkor útra kel. Mindenesetre logisztikailag átgondoltuk a teendőket. Előbb gyalog, az Avason (Marikáék, Gyöngyikéék), majd én átvedlek sofőrnek. Pia nuku, amit persze mindenhol magyarázni kellett, mert vizet ugye „csak az állatok”.

 

10-12 helyet jártunk be. Nagymamák, nagynénik, sógornők, unokatestvérek. Bajtársam, egyben fiam fáradhatatlanul futotta velem a köröket. Ha nincs Húsvét, persze nem ment volna ilyen simán. De ilyenkor a csokitojások, később a zsebbecsúsztatott huszasok megtették hatásukat. Láttam, hogy fárad, de zokszó nélkül mondta saját, csak egy alkalomra szóló versikéinket.

Mára már csak ez maradt meg. Egymástól függetlenül, ma is megszüljük kedves, ám iszonyatos kecskerímekből álló locsolóverseinket!

Ezek egyikét küldjük minden kedves Hölgyismerősünknek:

„Messzi útról jöttem. Hóban, szélben, ködben.

Egy tündérrel találkoztam, tőle csodaszert hoztam.

Akit ezzel meglocsolok: egészséges lesz és boldog!”

Ui. A táv-csokitojásokra természetesen igényt tartunk. Apa&Fia Bt.