Belgiumban is feljelenthetők a bevándorlók az interneten

Hollandia után a belgiumi Antwerpenben is létrehoztak olyan idegengyűlölő honlapot, amely a bevándorlók „feljelentésére” biztosít lehetőséget.

 

Az internetes fórumot megteremtő, szélsőjobboldali irányultságú, Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt flandriai parlamenti frakcióvezetője, Filip Dewinter azzal indokolta a lépést, hogy a Belgiumban menedéket kérőknek csak mintegy egynegyede kapja meg az igényelt státust, hiszen a túlnyomó többségük nincs üldöztetésnek kitéve hazájában, csupán „gazdasági menekült”. Dewinter szerint a honlap arra szolgál, hogy az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket – társadalombiztosítási csalást, fekete foglalkoztatást és akár súlyosabb eseteket is – legyen hol névtelenül bejelenteni.

A flamand nacionalista politikus kiadta a jelszót, hogy az illegális bevándorlókat haza kell zsuppolni, semmi keresnivalójuk nincs Flandriában. Azt állította, hogy a kormányzat a szőnyeg alá söpri a problémákat, és hogy pártja a tények összegyűjtésével az illegális bevándorlás „fekete könyvét” kívánja összeállítani. Dewinter szerint a http://meldpuntillegaliteit.be adatait a rendőrségnek is továbbítani fogják.

Korábban Hollandiában váltott ki nagy felháborodást, hogy a Geert Wilders vezette, szélsőséges PVV párt létrehozott olyan honlapot, amelyen azt lehet bejelenteni, ha hollandok rovására kelet-európaiakkal töltenek be munkahelyeket. A jobboldali liberális holland kormány elhatárolódott ugyan a PVV akciójától, de nem volt hajlandó azt kifejezetten elítélni, mert a parlamentben szüksége van a kormányt kívülről támogató szélsőjobboldali képviselők voksaira is. Belgiumban a szövetségi kormány nincs ráutalva a szélsőségesek támogatására, de a holland és a francia nyelvű országrész kettészakítására törekvő flamand nacionalisták körében van táptalaja az erőteljes bevándorló-ellenességnek.