Holtan találták hétfőn  Tóth László „Dokyt”, 2011 legeredményesebb kick-boxolóját a szlovákiai Szádellő közelében.

 

A parameter.sk portál az ujszo.com-ot idézve számolt be a halálesetről, a hírt később megerősítette Peter Onuščák, a Szlovák Kickbox-szövetség elnöke is.A Paraméter információi szerint a szlovákiai magyar sportembert vasárnap éjszaka fiatalok támadták meg egy szádellői diszkóban. Verekedés alakult ki, többen is megsérültek, de szinte mindenki eltűnt a helyszínről. Keresték a résztvevőket, és Tóth Lászlót meg is találták a Kassára vezető főút melletti árokban.

A 34 éves Tóth László Doky a kassai Steel Trans kickboxklub versenyzője volt. Egy komoly sérülés után 2005-ben a pozsonyi rendezésű kontinensviadalon light-contactban Európa-bajnoki címet szerzett, semi-contactban pedig Eb-ezüstérmes lett. Világbajnokságokon kétszer volt második: 2003-ban light-contactban, tavaly pedig light-kickben. Sokszoros szlovák bajnok, számtalan Világkupa-érmet szerzett.Néhány éve Szepsiben saját klubot alapított Doky Kickboxing Team néven, melyben főleg az utánpótlás nevelésére helyezte a hangsúlyt. 2011-ben a szlovák válogatott vezetőedzője lett, és az Év sportolójának választották sportágában.

A rendőrség halált okozó erőszakos bűncselekmény alapos gyanúja indított vizsgálatot.

parameter.sk