Felzárkóztató képzés  indul a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 69 fogvatartottjának; a csaknem 50 millió forintos, teljes egészében uniós támogatású projekt nyitó konferenciáját kedden tartották Nyíregyházán.

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége szabolcsi szervezete és a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület konzorciumi együttműködésében megvalósuló program célja, hogy szabadulás után segítse az elítéltek visszailleszkedését a társadalomba – mondta Szlovenszki Lászlóné programvezető az MTI-nek.
A bevont fogvatartottak általános iskolai felzárkóztató képzéseken, valamint matematikai ismereteket és kommunikációs készségeket fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. A rabok számára emellett személyiségfejlesztő, konfliktuskezelő és munkaerő-piaci, illetve tanulástechnikai tréningeket indítanak, de a program lehetőséget nyújt szabadidős tevékenységeken való részvételre is.
A 2014 szeptemberéig tartó programban részt vevő fogvatartottakat az intézetek vezetőinek, nevelőinek és pszichológusainak segítségével választják ki, az egyesület saját mentorai pedig ez idő alatt beszélgetéseket folytatnak az elítéltekkel – tette hozzá Szlovenszki Lászlóné.
A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület 2011-ben hasonló programot indított: ebben tizenkét, Tiszalökön és Sátoraljaújhelyen fogva tartott elítélt részére biztosítanak munkalehetőséget szabadulás után.