Lapunk munkatársa tegnap  délelőtt megpróbálta közelebbről szemügyre venni Orbán Viktor 1988-ban beadott, Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben című, 89 oldalas diplomamunkáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában. A szöveg megtekintésére azonban nem volt módunk, mivel az – a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint – dékáni utasításra nem adható ki. Úgy tudjuk, egy korábbi, de már a Schmitt-ügy idején történt, megkeresés alkalmával döntöttek úgy, hogy az anyag „nem nyilvános”, majd az egyetem Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjéhez fordult állásfoglalásért. Úgy tudjuk, Péterfalvi megerősítette az egyetemnek írt levelében, hogy az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához-írja a nol.hu