A kormány előző ülésén döntött arról, hogy átveszi a fekvőbeteg intézményeket a helyi önkormányzatoktól – jelentette be Giró Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.

 

Elmondta: amikor a kormány megalakult, eladósodott kórházakat, lepusztult infrastruktúrát, átláthatatlan betegutakat örökölt az elődjétől. Az egészségügy újjászervezése ezért nem tűrt halasztást, ennek fontos eleme az önkormányzati kórházak átvétele. Ezzel a lépéssel az egészségügyi ellátórendszer többé nem függ az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától – húzta alá a kormányszóvivő.

A kormány egyforma esélyeket, egyforma lehetőségeket, közel azonos színvonalú intézményi ellátást kíván biztosítani minden betegnek – összegezte Giró-Szász András. Az egészségügyi rendszer átalakítása a következő lépéshez érkezett a városi önkormányzati tulajdonban lévő kórházak átvételével, első körben pedig a megyei intézmények átvétele már sikeresen megtörtént január elsejével – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

A jogszabály-tervezet az állami átvételt szabályozza, szerepel benne az ellátórendszer korszerűsítésnek, a területi kötelezettség ellátásának, valamint az egységes várólista-kezelés szabályainak részletezése is. A komplex átadás-átvétel kiterjed az intézmények ingó- és ingatlanvagyonára, adósságállományára, fejlesztési hitelállományára, és a működtető gazdasági társaságokra is – sorolta az államtitkár. A jogszabály melléklete tartalmazza az érintett intézmények listáját.

Aláhúzta: a különböző kiszervezések, közreműködői szerződések miatt olyan bonyolult rendszereket örökölt a kormányzat, ami szinte lehetetlenné teszi az egészségügyi ellátórendszer egységes kezelését. A munkafolyamat során tisztázni kell a zavaros jogviszonyokat, bonyolult jogi eseteket. Az államtitkár hozzáfűzte, hogy az intézményi vagyon védelme érdekében értékesítési moratórium lép életbe a jogszabály elfogadásával. Az átvétel határideje május elseje.

Az átvétellel jelentős háttérmunka indul meg a minisztériumban, összehangolják a kórházak beszerzéseit és működési rendszereit. Szócska Miklós példaként említette, hogy a közös energia-, gyógyszerbeszerzéseken, vagy a kórházi informatikai rendszerek konszolidációjával jelentős összegeket terveznek megtakarítani. Az irányítást egységes számviteli és humánügyviteli vezetői információs rendszer fogja szolgálni. A tárca meg fogja vizsgálni azt is, hogy lehet az Új Széchenyi Tervből forrást biztosítani az átalakításhoz.