Mellkasát markolászva, hamuszürke arccal láttak többen is  Damu Rolandot (37) kedden délelőtt a János kórház kardiológiáján. Megtudtuk: a négy és fél éves börtön előtt álló színész a nyílt utcán összeesett, menyasszonya vitte be a kórházba, ahol az EKG rendellenességet mutatott.
Hirdetés

 – Roland most fekszik, pihen, gyógyszereket kapott, nem tud beszélni – kezdte Jucika, a színész menyasszonya a Blikk megkeresésére. – Többször volt rosszul az utóbbi időben, szorított a mellkasa, és fájt a bal karja meg a háta. Alig kapott levegőt. Annyira rosszul volt, azt hittem, ott az utcán meghal. Nem hagytam annyiban, hiába tiltakozott, bevittem a kórházba, és jól tettem, mert szívinfarktusra vagy koszorúér-elzáródásra utaló tüneteket találtak.

Damu Rolandról a Szent János kórházban készítettek kardiológiai szakvéleményt. Fotó: Veres Viktor

Magas már egy ideje Roland vérnyomása, néha 160-180-ra is felugrik. Az EKG szerint is rendellenesen ver a szíve, az orvosok ki akarják vizsgálni. Figyelmeztettek minket: még járó betegként utalják be az előírt vizsgálatokra, de a legközelebbi ilyen rohamszerű rosszullétnél már nem engedhetik haza, benn kell maradnia – magyarázta kapkodva és idegesen párja állapotát Judit, aki most Damu mellett van, de nem hiányozhat sokat új munkahelyéről, így édesanyjával felváltva ápolják a börtönbehívóját váró színészt. Pontosabban a behívót egyáltalán nem váró színészt, hiszen jelenlegi egészségi állapotában Damu nyilvánvalóan mindent elkövet majd, hogy elhalassza a bíróság a bevonulását.

Ügvyédje, Ruttner György is hasonló véleményen van: szerinte ügyfele egészségi állapota indokolttá teszi a büntetés-végrehajtás elhalasztását.

– Damu Roland kedden reggel 10 óra körül lejelentkezett a zuglói rendőrkapitányságon az előírtak szerint, onnan indult gyalog a menyasszonya munkahelyére, ahonnan nem messze, az utcán lett rosszul. Még volt ereje felhívni a kedvesét, aki taxival azonnal kórházba vitte. A büntetés-végrehajtás megkezdésére halasztást kérünk – mondta Ruttner György, a színész ügyvédje, aki korábban megjósolta, hogy ügyfele nem fogja átvészelni a rá kiszabott büntetést, mert nem bírja lelkileg azt feldolgozni, hogy olyasmiért is elítélték, amit szerinte nem követett el.
www.blikk.hu