Kötelező konzorciumi tagként a Türr István Képző és Kutató Intézetet, a Munkaügyi Központot, illetve a Regionális Civil Központ Alapítványt (RECIK) vonta be az önkormányzat. A Türr István Képző és Kutató Intézet és Miskolc Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött.

 Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azt mondta: ‘A megállapodás és együttműködés célja a hátrányos helyzetű emberek felzárkózásának elősegítése, a szegregált telepek szociális rehabilitációja, a település életébe történő integrációja. A Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program pályázat benyújtásáról a múlt héten döntött a város közgyűlése. A programban való részvétel azért is fontos, mert a résztvevők maguk is aktív részesei lehetnek a változásoknak. Jól tudjuk, hogy Miskolcon is vannak olyan területek, telepek, ahol az emberek mély szegénységben élnek. Itt a probléma éppen azzal van, hogy ezek az itt élők elszigetelődtek, és nehezen tudnak a város vérkeringésébe bekapcsolódni. A szolgáltatásokat ezért helybe kell vinni, gondolok itt a közösségi házak kialakítására, sportolási lehetőségek megteremtésére is.’

Az elmúlt időszakban a telepfelszámolások elsősorban a „ledózerolásról” szóltak. A most meghirdetett komplex telep-program a korábbi gyakorlattól eltérően a humán szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, és felzárkóztatási lehetőséget nyújt a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek számára.

Fontos, hogy a résztvevők maguk is aktív részesei legyenek a változásoknak, ugyanis a korábbi sikertelen programok bebizonyították, hogy csupán a lakhatási körülmények javítására irányuló programok, melyeknek passzív szemlélői voltak az érintettek, az esetek nagy részében nem váltották be a hozzá fűzött reményeket.

Az elmúlt időszakban nem fektettek kellő hangsúlyt a ‘visszacsúszás’ megakadályozására sem. A folyamatos jelenlét az elért eredmények fenntarthatóságát fogja eredményezni. A jelenlegi konstrukció a problémákat egyén-központú megoldásokkal igyekszik kezelni.

A képzések, a közösségi programok, a gyermekeknek szervezhető foglalkozások, a munkába állást segítő tevékenységek, vagy az otthonmaradó gyermek, öreg, beteg családtag felügyeletének megszervezése, mind-mind új elemei a pályázatnak. A Türr István Intézetnek 9 regionális igazgatósága van országszerte. Az ő koordinációjuk biztosítja azt, hogy minden érintett szereplő együttműködjön, és egységes szakmai elvárások szerint valósuljon meg a program.

A cél az, hogy a generációkon át mélyülő hátrányos helyzet megelőzése érdekében a bevont személyek olyan családok tagjai legyenek, amelyeknél a különböző programokon keresztül biztosítható az egész család felzárkózásának segítése. A megvalósítás helyszínei a szegregátumok, illetve azon települések, ahol a szegregátumok találhatóak.A támogatás célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A komplex telep-program a hátrányok felszámolása, enyhítése érdekében szociális, közösség-fejlesztési, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási elemeket tartalmaz, továbbá elősegíti a telepszerű környezetben élők lakhatási körülményeinek javítását.

A mintegy 4,7 milliárd forintos uniós finanszírozású Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című pályázati kiírásának alapvető célja a mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése a konvergencia régiókban.

Az igényelhető támogatás összege 45-150 millió forint. A pályázatok benyújtása két szakaszban történik: az elsőben 2012. április 16-áig van lehetőség pályázni, a másodikban pedig 2012. augusztus 1-től 2012. augusztus 31-ig.

A program 2013. január 1-től indul. Miskolc 150 millió forintra pályázik, melyhez önerő fedezetet nem szükséges az önkormányzatnak biztosítani.
 www.orientpress.hu