Már megint nem múlt el közgyűlés Nánási Kocsis – dr. Simon összecsapás nélkül. Az MSZP-s etika országos bajnoka – ahogy a helyi FIDESZ-esek mondják – már a múltkor kiakadt, mint a kakukkos óra. Ez még talán enyhe kifejezés is, hiszen a mindig higgadt miskolci Maszopos elnöknek Nánási képviselő társára vonatkoztatva az hagyta el a száját, hogy „kiscserkész rágógumi”. Gyurcsányista kiszes legyen a talpán, aki ezt a valószínűleg sértésnek szánt riposztot le tudja fordítani a XXI. századi magyar nyelvre.

 

Hiába. Ilyenek ezek.

 

 

Minden esetre a múlt héten, először Nánási Kocsis támadott. Valósággal sorjáztak a kérdései. Úgymint: fizet-e bérleti díjat, az elkerített 282 négyzetméteres közterületért cserébe Miskolcnak, a miskolci önkormányzati képviselő, dr. Simon? Azután a most leváltott miskolci MSZP-s frakcióvezető, dr. Simon, tudja-e már, hogy amit tett milyen jogcímen tette? Végül az epigrammatikus tömörséggel megfogalmazott végső csapás: Simon helyi képviselő mondaná már meg, hogy ekkora önérdekből megvalósított kerítkezés után, vajon, hogy tud jó szívvel országos etikai bizottsági elnöke lenni pártjának?

Dr. Simon válasza során, mintha kiesett volna a szerepéből.

Indulatos lett.

Fenyegetőzött.

Elmondta, az ügyben a bírósághoz fordult.

Szegény Simon. Nincs olyan érdek, ami tettét tolerálhatná.